Connect with us

Hirdetés

technokrata

Nagy siker a MorphoLogic ELMS

Dotkom

Nagy siker a MorphoLogic ELMS

A német nyelvű SAP-felhasználók éves konferenciáján nagy sikerrel mutatta be a MorphoLogic Lokalizáció Kft. az új, ELMS (Enterprise Localisation Management System) elnevezésű lokalizációs keretrendszerét, amely a társaság közleménye szerint nagy sikert aratott. “Sikerünk egyik titka, hogy egyetlen ilyen megoldás sincs még a piacon, s a hasonló programok tudása jelentősen elmarad a mi megoldásunk mögött” – mondta Bessenyei Gábor, a MorphoLogic Lokalizáció Kft. ügyvezető igazgatója.

Mint elmondta, a jelenleg évi 200 millió forint forgalmú társaság az ELMS segítségével nagyon rövid idő alatt akár meg is többszörözheti bevételeit. A technikai részletekről az ügyvezető elmondta, hogy az ELMS nélkül a lokalizációs munka számos biztonsági és kényelmi problémát okozhat. Ilyen például, hogy az éppen fordított rendszerhez online hozzáférést kell biztosítani a fordítóknak, ami biztonsági és bizalmi okokból is kényelmetlen lehet. Az új megoldás a Közép-magyarországi Operatív Program pályázatán nyert vissza nem térítendő uniós támogatást, melynek aránya az összköltség 45 százaléka, összege 34 556 994 forint.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés