Connect with us

Hirdetés

technokrata

Új vezető a hazai Google élén

Dotkom

Új vezető a hazai Google élén

A Google Magyarország bejelentette új vezetőjét, Heal Edina személyében.

Google Heal EdinaHeal Edina széleskörű tapasztalattal rendelkező, ismert hazai médiaszemélyiség. Sok éves, vezető reklámügynökségeknél végzett munka után a zeneipar irányába fordult, Franciaországban és Angliában élt. 1998-tól 2 évig a Polygram lemezkiadó marketing igazgatójaként, majd az EMI ügyvezető igazgatójaként tevékenykedett. Pályáját londoni tartózkodása során gyerekcipők tervezésével és gyártásával is színesítette.

2004-ben tért vissza Magyarországra, a rákövetkező évben a Sláger Rádió vezérigazgató helyetteseként, egy év múlva pedig vezérigazgatójaként találkozhatott vele a szakma.

A Google magyarországi csapatát Heal Edina szeptember végétől erősíti, első két hetét a cég külföldi irodáiban tölti. Az új vezető a vállalat hazai növekedését és további fejlesztését tekinti legfontosabb céljának.

„Biztos vagyok benne, hogy az elkövetkező időszak még az eddigieknél is mozgalmasabb lesz a Google Magyarország életében. Örömmel csatlakozom egy olyan szervezethez, mely jövőbe mutató technológiáival és ötleteivel támogatja a felhasználókat. Azon fogok dolgozni, hogy ezeket a dinamikus és előremutató tevékenységeket támogassam, mind nemzetközi, mind hazai szinten” – mondta el kinevezésekor Heal Edina.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés