Connect with us

Hirdetés

technokrata

A mobilpiacon terjeszkedik az Intel

Dotkom

A mobilpiacon terjeszkedik az Intel

A nap üzlete.

A világ legnagyobb chipgyártója 1,4 milliárd dollárért felvásárolta az Infineon Technologies AG mobilüzletágát, amivel az Intel vezérigazgatója, Paul Otellini közelebb juthat céljához, hogy a céget több lábra állítsa a leszállóágban lévő személyiszámítógép-üzlet mellett. Az Intel új akvizíciója ezért a vírusirtó szoftverekkel foglalkozó McAfee Inc. 7,68 milliárd dolláros megszerzésével kezdődött sorba illeszkedik. Marco Günther, a Hamburger Sparkasse elemzője szerint mindkét fél számára előnyös az üzlet: az Intel megerősíti kiinduló pozícióit a rendkívül jövedelmező okostelefon-piacon, az Infineon pedig a lehető legjobb áron tudja értékesíteni részlegét, amely önmagában nem termelt profitot a cégnek. Szakértők szerint a 18 milliárd dolláros készpénzállománnyal rendelkező Intel arra készül, hogy árbevételének a jelenlegi 90 százaléknál kisebb arányát szerezze a pc-piacról; ehhez Atom chipjeinek lebutított változatát okos telefonokba építené, amelyhez az Infineon rádióchipjeit szerelnék. Emellett az Intel saját pc-it is felszerelheti 3G-vételhez megfelelő chipekkel, ami kihívást jelenthet a Qualcomm piaci uralmával szemben – véli Stephen Entwistle, a StrategyAnalytics elemzője. Az Infineon mobilrészlege – amely a második negyedévben 38 százalékkal növelte árbevételét a tavalyi második negyedhez képest – már együttműködik a Samsung Electronicsszal, az Intel emellett a Nokiával és az LG Electronicsszal is együttműködési megállapodásokat hozott tető alá.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés