Connect with us

Hirdetés

technokrata

Kínai céget venne az Apple

Dotkom

Kínai céget venne az Apple

Az Apple a kínai Handseeing szoftverfejlesztő cég megvásárlásáról tárgyal.

Amennyiben a tárgyalások sikerrel zajlanak, ez lesz az Apple első jelentősebb kínai akvizíciója. A csengdui székhelyű céget 2005-ben alapították, és internetes alkalmazások, elsősorban játékok fejlesztésére specializálódott. Egy a kínai hírügynökség által megkérdezett játékfejlesztő programozó szerint az Apple a jövőben indítandó internetes játékboltját, a Game Centert szeretné a kínai piacon felfuttatni a Handseeing segítségével. A korábbi hírek szerint 150 millió dollárba kerülne a kínai cég, ezt azonban a megkérdezett alelnök ezúttal cáfolta – elmondása szerint a további részletek mellett az ár is a tárgyalás részét képezi. A tőzsdei kapitalizációja egyötödének megfelelő, 46 milliárd dolláros készpénzállománnyal rendelkező Apple számára feltehetőleg nem fog gondot okozni a kis kínai vállalkozás felvásárlása. Az amerikai társaság szóvivője, Carolyn Wu egyelőre nem kívánta kommentálni az értesüléseket.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés