Connect with us

technokrata

Legálissá vált a telefonok feltörése a fogyasztók lobbijára Amerikában

Dotkom

Legálissá vált a telefonok feltörése a fogyasztók lobbijára Amerikában

Az Egyesült Államok kormánya – főként a széles körben elterjedt iPhone készülékek használóinak lobbija miatt – lehetővé tette a telefonok “feltörését” – számolt be a yahoonews.com.

Az okostelefonok tulajdonosai egy lépéssel közelebb kerültek ahhoz, hogy maximálisan kihasználhassák készülékeik képességeit.

Az amerikai szerzőijog-védelmi iroda azért hozta az intézkedést, hogy jogi védelmet adjon azoknak a felhasználóknak, akik feltörik a birtokukban lévő telefont, hogy több szolgáltatást vehessenek igénybe.

A telefon feltörésének gyakorlata azért terjedt el, mert így olyan alkalmazások is használhatóvá válnak a telefonokon, amelyeket korábban a gyártó, vagy a szolgáltató nem engedélyezett.

Az Apple évek óta küzd ez ellen a gyakorlat ellen, mivel bizonyos szoftverek installálását ellehetlenítette az iPhone-okon – így tehát nem állt érdekében a legalizáció. Ilyen alkalmazások voltak az iPhone esetében az alternatív billentyű-kiosztások és a Safari reklámokat blokkoló szoftvere és a lista még folytatható.

A rendelkezés arra is lehetőséget nyújt, hogy a wireless szolgáltató kiléte is választható legyen – írta a Reuters. Ez rossz hír az AT&T-nek, amely eddig kizárólagos vezeték nélküli hálózattal foglalkozó beszállítója volt az Apple-nek.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek