Connect with us

technokrata

Nagyobb bevételt vár a szponzoroktól a Sziget

Dotkom

Nagyobb bevételt vár a szponzoroktól a Sziget

A szervezők reményei szerint idén is sikerül hozni a tavalyi 390 ezres látogatói számot, ebben az esetben most is nyereséges lehet az esemény. Idén 2,7 milliárd forint bevételt várnak a Sziget fesztivál révén, ez kicsivel haladja meg a tavalyi 2,6 milliárd forintot – mondta Gerendai Károly a Napinak.

A sörösök osztoznak a fesztiválokon
A Sziget Kft. a támogatók számára csomagban vagy egyenként is értékesíti a fesztiváljait. Előbbire példa a Coca-Cola, míg a sörgyártók tulajdonképpen osztoznak a fesztiválokon. A Balaton Sound a Heineken, a Sziget pedig a Dreher támogatását élvezi. A távközlési cégek is hasonlóan osztoznak a rendezvényeken, a Vodafone a Szigetet, a T-Mobile pedig a balatonit és a soproni Volt fesztivált támogatja.
 

A Vodafone Magyarország a Sziget fesztivál alkalmából piacra dobja a Szigetfone készülékét, amely akár ingyen is elvihető – mondta Lakatos Péter, a Vodafone Magyarország vezérigazgató-helyettese egy tegnapi tájékoztatón.

Lakatos arra számít, hogy tömegek élnek majd a kedvezményes lehetőséggel. Gerendai Károly, a Sziget Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a Vodafone-ügyfelek percalapon is vásárolhatnak majd belépőt, hozzátéve: elképzelhető, hogy a Magyar Telekom ügyfeleire is kiterjesztik ezt a fizetési módot, a Telenor viszont biztosan nem él ezzel a lehetőséggel.

Idén 2,7 milliárd forint bevételt várnak a Sziget fesztivál révén, ez kicsivel haladja meg a tavalyi 2,6 milliárd forintot – mondta Gerendai Károly a Napinak.

Míg korábban a bevétel 75 százaléka származott a jegyek értékesítéséből, 25 százalék vendéglátásból és a szponzoroktól, addig az idén arra számítanak, hogy a jegybevétel 68-70 százalék körül alakul, vagyis a szponzori pénzek aránya – a Vodafone-együttműködésnek köszönhetően – kissé nő. Ez azt jelenti, hogy 675 millió forint helyett akár 810 millió forint is származhat szponzorációból és szolgáltatásból.

A szervezők reményei szerint idén is sikerül hozni a tavalyi 390 ezres látogatói számot, ebben az esetben most is nyereséges lehet az esemény. Gerendai kifejtette lapunknak, hogy a tavalyi évhez hasonlóan még az idén is érzékelhető a válság hatása minden területen, így a támogatás terén. A fesztiválok szervezése során a válságot megelőző három-négy évben voltak a csúcspontok, ezt vetette vissza a válság. Pár évvel ezelőtt a reklámbevételek még évről évre jelentősen emelkedtek, az utóbbi három évben pedig stagnáltak vagy csökkentek. Most tehát nehezebb – summázta Gerendai.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek