Connect with us

technokrata

Tartós növekedésre számít a Sony Ericsson

Dotkom

Tartós növekedésre számít a Sony Ericsson

A nap sikere.

A második egymást követő negyedévben tudott nyereséget elérni a Sony Ericsson AB: az idei április-júniust 12 millió euró adózott eredménnyel zárta a japán-svéd mobilkészülék-gyártó, szemben az egy évvel korábbi 231 millió eurós mínusszal. A vegyesvállalat árbevétele 4,3 százalékkal, 1,76 milliárd euróra emelkedett, mind a profit, mind az árbevétel meghaladja a Bloomberg elemzői konszenzusát.

A jó teljesítményt az első negyedévben felvett lendület kihasználásának, az okos telefonok iránti kereslet erősödésének tulajdonítja a vállalat, amely 2009 végéig hat negyedéven át volt veszteséges. Most már jó pozícióban vannak a hosszú távú növekedéshez is – hangsúlyozta közleményében Bert Nordberg vezérigazgató, aki mindenekelőtt az új érintőképernyős készülékek, az Xperia X10 és a Vivaz sikerét emelte ki. Az új modellek bevezetése 160 euróra emelte a Sony Ericsson-készülékek átlagárát az egy évvel korábbi 122 euróról. Ez ellensúlyozni tudta annak hatását is, hogy kevesebb mobilt szállítottak ki, mint egy évvel korábban: az idei második negyedévben 11 millió került belőlük a boltokba, 20 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Ágazati elemzők arra is felhívták a figyelmet, hogy a Sony Ericsson az elmúlt két évben nagymértékben lefaragta költségeit – egyebek közt négyezer fővel csökkentette dolgozói létszámát.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek