Connect with us

technokrata

Orosz kém a Microsoftnál

Dotkom

Orosz kém a Microsoftnál

Az amerikai szoftverfejlesztőnél dolgozott az egyik, kémkedés vádjával letartóztatott orosz.

Az elmúlt hetekben olyan híreket olvashattunk, amelyek évtizedekkel ezelőtt voltak „divatban”: az Egyesült Államokban több, Oroszországból érkezett titkosügynököt „kapcsoltak le” a hatóságok. Végül a napokban megállapodott a két ország vezetése, és Bécsben kicserélték a szláv medvénél raboskodó, az amerikaiaknak fontos személyekre a kémeket, így – legalábbis a színfalak előtt – rendeződni látszik a helyzet.

De miért érdemel említést a téma egy IT portálon? Nos, mint kiderült, a tucatnyi orosz közül az egyik a Microsoftnál dolgozott, mint szoftvertesztelő. Tegnap hivatalosan is megerősítette a szoftverfejlesztő vállalat, hogy kilenc hónapon keresztül alkalmazásban állt nálunk Alekszej Karetnyikov (Alexey Karetnikov). Ugyanakkor a The Washington Post kiderítette, hogy a férfi ellen végül nem volt elég bizonyíték, így nem tudtak semmilyen, a redmondi cégnél elkövetett bűntényt rábizonyítani. Ennek valószínűleg az volt az oka, hogy a kém még csak küldetése elején, a „beépülési” fázisban járt.

alexey-karetnikov microsoft kém.jpgKis nyomozással sikerült a Facebookon utánakeresni az orosznak: egy Alexey V. Karetnikov nevű, a Szentpétervári Műszaki Egyetemen tavaly végzett, nős felhasználó jelenlegi munkaadójának a Microsoftot jelölte meg. Rövid életrajza szerint korábban a Neobit nevű vállalatnál dolgozott vezető fejlesztőként.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek