Connect with us

Kevés magyar cég szervezi ki az informatikát

Dotkom

Kevés magyar cég szervezi ki az informatikát

Miközben egyre jellemzőbb, hogy a könyvelést a vállalatok külső cégekre bízzák, ugyanez nem mondható el az informatikai tevékenységről.

Európában 30 százalék fölött van az informatikai infrastruktúra kiszervezésének aránya, ami egy felmérés szerint 3-4 éven belül akár 60 százalék is lehet, míg Magyarországon ma még a vállalatok és az intézmények mindössze 11 százaléka szervezi ki informatikai erőforrásait – mondta Zsembery György, az Invitel értékesítési és marketingigazgatója. Ez az itthoni “birtoklási vágyon” túl az ismeretek hiányával is magyarázható, de közrejátszhat a külső szolgáltatások iránti bizalmatlanság, valamint a félelem, hogy a kihelyezés miatt a cégen belüli it-részleg ereje csökken, a büdzséje és a létszáma zsugorodik. A bizonytalanság, a kontroll elvesztésétől való félelem miatt sem szívesen szervezik ki az it-tevékenységet a cégek, és tartanak attól is, hogy a várt költségcsökkenés nem valósul meg. Ezzel szemben az ilyen tevékenységet végző cégek – így az Invitel is – azt állítják, hogy a külső szolgáltatás igenis költségkímélőbb, ráadásul ügyfeleiknél a cégen belüli it-szakemberek végre a szűken vett információtechnológiára koncentrálhatnak, és nem kell mással foglalkozniuk. A leginkább gazdaságos és egyben kiegyenlített költségű a vállalatok számára az informatikai kihelyezés: bérelt hardver, bérelt szoftver kihelyezett környezetben.

Azok a vállalkozások egyébként, amelyek a következő két évben mégis kihelyeznek valamilyen it-szolgáltatást többnyire adatközponti tevékenységet és munkaállomások üzemeltetését bízzák majd külső szereplőkre – derül ki egy felmérésből. Az Invitelnek a csaknem egymillió lakosságin túl körülbelül 60 ezer üzleti ügyfele van, s mintegy 300 a hosting szolgáltatást igénybe vevő partnerek száma. A cég milliárdos bevételre tesz szert ebből a tevékenységből.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek

2018-volkswagen-arteon-photos-and-info-news-car-and-driver-photo-676567-s-original
SAN BERNARDINO, OCTOBER 29: Shipping orders go by on a conveyor belt at Amazon's San Bernardino Fulfillment Center October 29, 2013 in San Bernardino, California. Amazon's 1 million square-foot facility in the hard hit San Bernardino County has created more than 800 jobs at the center. Fulfillment centers are where products sold by other vendors on Amazon.com store their inventory. (Photo by Kevork Djansezian/Getty Images)
20170802_093113

Tesztek

Kipróbáltam a Kingston legújabb SD-kártya olvasóját

2017. augusztus 3. csütörtök
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd
the_english_surgeon_534448a

Alkalmazások, szoftverek

Idegesek leszünk, ha nem tölt fel elég gyorsan a selfie?

2017. február 27. hétfő