Connect with us

Hirdetés

technokrata

Viszlát, Windows XP!

Dotkom

Viszlát, Windows XP!

Október 22-e után nem lesz mód az operációs rendszer legális beszerzésére.

asus_eee_pc_windows_xp.jpgIsmeretes, hogy Redmond már közel két éve (egészen pontosan 2008. június 30-a óta) nem árul Windows XP-t. Legalábbis asztali számítógépekhez és a laptopok javához. A netbookok sikere azonban arra késztette az óriásvállalatot, hogy engedményt tegyen ebben a szegmensben: a pici, hordozható masinákhoz – a Windows Vista túlzott energiafogyasztása és alacsony elfogadottsága miatti kényszerből – továbbra is megvásárolhatóvá tette a forgalmazók számára a Windows XP-t.

Azonban egyre közeledik október 22-e – a Microsoft ekkor szünteti be teljesen az OEM-ek számára az operációs rendszer legális megvásárlásának lehetőségét. Ezt követően többé nem lehet Windows XP-t telepíteni a kis masinákra. Ez egyébként nem is olyan nagy áldozat már, hiszen napjaink netbookjainak java ugyanis Windows 7-tel kerül a boltok polcaira. Az NPD piackutató adatai szerint az Egyesült Államokban eladott masinák 81 százaléka W7-tel telepített formában kerülnek a vásárlókhoz.

Ugyanakkor néhány forgalmazó még ragaszkodik a Windows XP-hez, annak alacsonyabb licencköltsége miatt. Ez érthető is, hiszen míg a régebbi OS-ért 15 dollárt kell fizetni, addig a W7 legális telepítése csak 50 dolláros licencdíj lerovása után tehető meg. Ez a pluszköltség többnyire a gyártók zsebéből veszi ki a pénzt, akik profitrátájuk terhére nem építik bele teljesen a nagyobb licencdíjat netbookjaik árába, az éles verseny miatt.

És ha már Windows XP: többször is írtunk róla, hogy az operációs rendszer második javítócsomagjának terméktámogatása hamarosan lejár. Érdemes a naptárba vésni, hogy a következő patch Tuesday, azaz július 13-a az utolsó alkalom, hogy frissítést kaphatnak az operációs rendszer SP2-vel felvértezett változatát használók. Ezt követően javasolt az upgrade SP3-ra, vagy méginkább a Windows 7-re.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés