Connect with us

Hirdetés

technokrata

Epicor: Mérés nélkül nem lehet a hatékonyságot növelni

Dotkom

Epicor: Mérés nélkül nem lehet a hatékonyságot növelni

Az informatikai terület működését átlátni gyakran kihívást jelent a vállalatvezető számára. A folyamatos karbantartás, frissítés és modernizálás feneketlen pénznyelőnek tűnik, pedig a nem megfelelően működő informatikai eszközök – például egy szerverleállás – jelentős anyagi veszteséget is okozhatnak a cégnek. Az ITSM, az Epicor it-szolgáltatásmenedzsment-szoftvere megoldást ígér a problémára.

Az informatikai szolgáltatások hatékony menedzseléséhez az it-vezető és a pénzügyi döntéshozó együttműködésére van szükség, nekik pedig gyakran ellentétesek az érdekeik: az egyik jellemzően költeni szeretne, hiszen munkája modernebb felszereltség mellett válik könnyebbé, a másik pedig húzná a nadrágszíjat, hogy – különösen a mostanihoz hasonló ínséges időkben – jobb számok kerülhessenek a kimutatások soraiba. A racionális döntések meghozatalához tehát a vezetőnek objektív módon feldolgozható információra és átlátható folyamatokra van szüksége. Fontos visszajelzés lehet számára az informatikai csoport, rendszergazda vagy éppen külsős it-cég szolgáltatásának színvonala is. Ez utóbbihoz azonban nehéz jó mérőszámot találni, hiszen az it-munkatársakat akkor emlegetik a legtöbbet, amikor már baj van, ami általában a kollégák elégedetlenségével is jár. A rendszergazdáknak emellett ma már igen összetett a feladatkörük: a szoftver-, hardver-, hálózat-nyilvántartástól a kapcsolódó szolgáltatásokon át a pénzügyi elszámolásig sok minden az ő feladatuk.

Ezekhez a kihívásokhoz nyújt segítséget az Epicor vállalat ITSM, azaz it-szolgáltatásmenedzsment (service management)-rendszere. A szoftver automatizál, rendszerez, mérhetővé tesz és ezáltal transzparenssé teszi az it-folyamatokat. Az it-szolgáltatásmenedzsment célja a technológiai stabilitás és az “üzemszünetek” minimalizálása – jelentette ki Gaál György, az Epicor Magyarország vezető tanácsadója. Mint a Napinak elmondta, a hatékonyságot úgy nem lehet növelni, ha azt nem mérjük.

A rendszerben az eszközök és szolgáltatások költsége pontosan rendelkezésünkre áll, tehát a vezetők könnyebben dönthetnek a szolgáltatás lemondásáról, megtartásáról vagy épp kiszervezésről. Ez racionális költségcsökkentést tesz lehetővé, és nem feltétlen elvonásról, hanem optimalizálásról beszélünk – mutatja be az ITSM egyik előnyét Gaál. Emellett a rendszergazdák munkáját is könnyíti egy olyan rendszer, amely felgyorsítja a belső folyamatokat, miközben visszakövethetővé és mérhetővé is teszi azokat. Ez mintegy 20-25 százalék munkaidő-csökkenéssel és gyorsabb átfutással jár. Az ITSM ajánlható az egy rendszergazdás, ötven géppel (illetve mobil, nyomtató, fénymásoló, szerver, egyéb eszköz) rendelkező cégeknek, de képes akár több tízezer alkalmazott vagy több száz rendszergazda kiszolgálására is – tette hozzá a tanácsadó.

Az Epicor szakembere szerint a társaság szolgáltatásmenedzsment-szoftvere azzal emelkedik ki a piaci konkurensek közül, hogy megfelelően összetett ahhoz, hogy segítségével jelentős költségcsökkentést lehessen elérni, mindezt úgy, hogy a beszerzésre és bevezetésre költött pénz rövid idő alatt megtérül.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés