Connect with us

Hirdetés

technokrata

Sokat neteznek az idősebbek

Dotkom

Sokat neteznek az idősebbek

Az idősebb internetezők 88 százaléka legalább naponta szörfözik a világhálón, és 93 százaléka korábban, mint 2 éve kezdett el hódolni ennek a szabadidős tevékenységnek – derül ki az ötvenentúl.

hu felméréséből. Mint megállapítják: az ötvenes korosztály a fogyasztott internetes tartalmakat tekintve sem különbözik gyökeresen a harmincas éveikben járó netezőktől. A világháló számukra is fontos terepe az ismerkedésnek, a kapcsolattartásnak, az általános tájékozódásnak. Tendencia, hogy az életkorral együtt növekszik a nyitottság az egészségügyi témák iránt, amely információigényt az ötven felettiek is egyre inkább az internet segítségével elégítik ki. Ezen a téren pedig határozottan a nők járnak az élen.

Célunk, hogy folyamatos fejlesztéseink révén látogatóink mindennapi problémáikhoz, érdeklődésükhöz, szórakozási igényeikhez a lehető legszélesebb körű támogatást kapják – hangsúlyozta az Ötvenentúl.hu kiadóvezetője. Barta Zsolt kiemelte, hogy nemcsak az ötven felettiek, hanem a 40-50 év közöttiek is egyre nagyobb számban látogatják az oldalt. Már minden ötödik látogatójuk ehhez a csoporthoz tartozik.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés