Connect with us

Hirdetés

technokrata

Okostelefonja húzza föl a Motorolát

Dotkom

Okostelefonja húzza föl a Motorolát

A Motorola felemás eredményeket közölt az első negyedévre, következő három havi profitelőrejelzése azonban túlszárnyalja az elemzői várakozásokat.

A Motorola mobiltelefon-gyártó cég az első negyedévre nettó 69 millió dollár, részvényenként 3 cent nyereséget jelentett, míg egy évvel ezelőtt 231 millió dollár, részvényenként 10 centes veszteségről számolt be. Az egyszeri tételek nélküli profit részvényenként 2 cent volt. Elemzők 1 centes veszteségre számítottak. Az eladások 6,1 százalékkal 5,04 milliárd dollárra csökkentek, ami kevesebb az elemzők 5,12 milliárd dolláros várakozásánál – tudatta a Bloomberg.

A mobil részleg vesztesége 192 millió dollárra szűkült az egy évvel ezelőtti 545 millió dollárról, míg a bevétel 8,9 százalékkal 1,64 milliárd dollárra csökkent.

A Motorola közölte, hogy 2,3 millió okostelefont adott el az első negyedévben, míg az azt megelőző hónapban 2 milliót értékesítettek. Az össszes eladott készülék száma 8,4 millió volt.

A társaság ugyanakkor az elemzői várakozásoknál is jobb eredményt jelzett előre a második negyedévre. Az olyan modellek ugyanis, mint a Droid, véget vetnek az eladások három évig tartó zsugorodásának.

Az egyszeri tételek nélküli nyereség 9 cent lesz részvényenként – közölte a cég közleményében. A Bloomberg elemzői ugyanakkor 4 centes eredményt jeleztek előre.

A Motorola tavaly hozta forgalomba az érintőképernyős Droidot, amely a Google Android nevű szoftverjével működik, hogy kiaknázza a növekvő keresletet azon készülékek iránt, amelyekkel lehet szörfölni a weben, videót lejátszani és e-mailt küldeni. Elemzők szerint a cégnek fel kell vennie a versenyt az olyan telefonok iránt, mint az Apple iPhoneja vagy a Blackberry mobil.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés