Connect with us

Hirdetés

technokrata

Nem lett több a mobilos

Dotkom

Nem lett több a mobilos

A negyedév végére megtorpant a lendület a magyar mobilpiacon.

A januári 42 ezres és a februári 48 ezres növekedés után a magyar mobilpiacon a teljes ügyfélszám nem változott márciusban, továbbra is 11 millió 883 ezer szerződést tartottak nyilván, jelentette be a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH). Jelentősen csökkent viszont a forgalmazásban részt vevők száma. Az előfizetéssel rendelkezők és az utolsó három hónapban hívást indítók vagy fogadók száma januárban még 19 ezerrel nőtt, ám februárban 28 ezerrel, márciusban pedig további 61 ezerrel 10 millió 861 ezerre csökkent.

Az NHH gyorsjelentése szerint egy évvel korábban, 2009. március végén a három szolgáltató teljes ügyfélszáma 12 millió 112 ezer volt, az év végére ez a szám 11 millió 792 ezerre csökkent. 2009 márciusában 100 főre 120,8 előfizetés, 2009 végén 117,7 jutott Magyarországon, 2010 márciusában pedig a hívásfogadásra alkalmas kártyák száma alapján 100 főre 118,7 SIM-kártya jutott.2010. március végére a teljes ügyfélszám alapján számolva a T-Mobile részesedése a februári 43,10 százalékról 43,09 százalékra, a Vodafoné 22,09 százalékról 22,03 százalékra csökkent, míg a Pannon részesedése 34,81 százalékról 34,88 százalékra emelkedett. A 2009. év végi állapothoz képest piaci részesedését egyedül a Pannon növelte 0,36 százalékponttal, míg a T-Mobile részesedése 0,32 százalékponttal, a Vodafoné 0,04 százalékponttal csökkent.2009 márciusában a mobilszolgáltatóknak 10 millió 802 ezer forgalmat generáló ügyfelük volt, az év végén 10 millió 931 ezer forgalmazásban részt vevő előfizetőt tartottak nyilván, 70 ezerrel többet, mint idén március végén. 2010 februárjához viszonyítva a Vodafone részesedése 22,75 százalékról 22,71 százalékra, a Pannoné 33,04 százalékról 32,98 százalékra csökkent, míg a T-Mobile 44,29 százalékról 44,31 százalékra növelte piaci részesedését.2010 tavaszán folytatódott az előfizetéses kártyák arányának növekedése, illetve a feltöltőkártyák részesedésének a csökkenése. Március végén a teljes ügyfélszám 56,2 százaléka használt feltöltőkártyát, míg három hónappal korábban ez az arány 56,7 százalékos, egy évvel korábban pedig 60,4 százalékos volt.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés