Connect with us

Hirdetés

technokrata

Gazdát cserélt a GlobeNet többsége

Dotkom

Gazdát cserélt a GlobeNet többsége

Európa ötödik legnagyobb szoftvercége, az Asseco-csoport pozsonyi leányvállalata, az Asseco Central Europe 7,8 millió euróért megvásárolta a magyar egészségügyi informatika meghatározó szereplőjének számító GlobeNet Zrt.

60 százalékos részvénycsomagját. A tranzakció pénzügyi tanácsadója az MB Partners Zrt. volt. Az ügylet a GlobeNetet mintegy 3,5 milliárd forintra értékelte. A zrt.-t a tranzakció után is az eddigi vezérigazgató, Temesfői Zsolt irányítja, ő és korábbi üzlettársa pedig megtartják a cég 40 százalékos csomagját. A tranzakció a szlovák versenyhivatal jóváhagyását követően válik érvényessé.

A GlobeNet több mint 60 magyarországi egészségügyi intézménynek nyújt informatikai háttérszolgáltatást, elsősorban saját fejlesztésű, MedWorks nevű integrált egészségügyi informatikai rendszerén keresztül. A cég a múlt évet 854 millió forint árbevétellel zárta, jelenleg 51 munkatársat foglalkoztat. A vevő Asseco-csoport árbevétele 2008-ban elérte a 430 millió eurót, alkalmazottainak száma meghaladja a 8500 főt. Az érdekeltségébe tartozó cégek integrált it-szolgáltatásokat nyújtanak a bankszektor, pénzügyi szektor, közszféra, egészségügy, valamint kis- és közepes vállalkozások számára. A vezérigazgató szerint a tranzakció nyomán a társaság regionális nagyvállalattá fejlődhet, ennek érdekében a közeljövőben intenzív szoftverfejlesztésbe és értékesítési kampányba kezdenek.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés