Connect with us

Hirdetés

technokrata

Kártérítés a lefagyó Windows miatt

Dotkom

Kártérítés a lefagyó Windows miatt

Amint arról a múlt héten mi is írtunk, a McAfee felhasználók egy része áldozatul esett egy rosszul sikerült update-nek: az antivírus program a frissítés miatt a harmadik javítócsomaggal bíró Windows XP létfontosságú elemét törölte, minek következtében a rendszer instabillá vált. A semmilyen biztonsági veszélyt nem jelentő svchost.exe állományt azonosította az update-et követően W32/Wecorl.a vírussal fertőzöttnek a McAfee szoftvere.

Az eset ismertté válása után nem sokkal a vállalat elnézést kért ügyfeleitől. Barry McPherson, a McAfee vezető alelnöke elismerte a történteket: „A hiba megtörtént. Nincsen rá mentség.”

Hamis riasztás – kattintson a nagyobb változatért!

Ennyivel azonban nem érte be a cég, ezért nemrég bejelentették, hogy az otthoni felhasználók számára állják a javítás költségeit. Azaz aki például szervizbe vitte számítógépét, az hamarosan benyújthatja a cehet a McAfee-nek. A részletek egyelőre még nem ismertek, de a következő pár napban közzéteszi a vállalat, miként képzeli el a jóvátételt. Azoknak pedig, akiket negatívan érintett az eset, de ennek ellenére kitartanak a McAfee mellett, beígértek egy ingyenes, két évre szóló licencidő-bővítést.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés