Connect with us

Hirdetés

technokrata

Kinyírja a Windows-t a McAfee

Dotkom

Kinyírja a Windows-t a McAfee

Rendszerösszeomlások, folyamatos újraindulások jelezték a hibás frissítés „életre keltét”.

Nem először fordul elő a digitális történelem során, hogy egy hibás frissítés nagy galibát okoz. Ezúttal a McAfee felhasználók egy része esett áldozatul egy rosszul sikerült update-nek: a szerdán jelentkező rendszerlefagyások és -újraindulások jelezték, hogy valamit elszabtak az IT-biztonsággal foglalkozó cég mérnökei. Később kiderült, hogy az antivírus program a frissítés miatt a harmadik javítócsomaggal bíró Windows XP létfontosságú elemének „esett neki”, a fertőzöttnek vélt állomány eltávolításával pedig a rendszer instabillá vált.

Négy órán keresztül volt elérhető az üzleti ügyfelek számára a frissítés, mielőtt a McAfee leállította volna a további terjesztést. Ezalatt sokan szerezték be az update-et: egyedül a Michigani Orvosi Egyetem 8 ezer PC-jének összeomlásáról számolt be. Rhode islandi kórházakban a nem traumás betegeket sürgősségi ellátásra irányítottak a számítógépek, néhány börtönben törölték a látogatási időt, a lexingtoni rendőrség pedig nem tudta használni autóiba telepített termináljait. Sőt, még magát az Intelt is kellemetlenül érintette az eset, hiszen a chipgyártó gigász összes amerikai számítógépe McAfee biztonsági szoftver futtat; az azonban nem derült ki, hogy Windows ellen fordulásuk mekkora felfordulást okozott.

Svchost.exe
A nyugati parti időzóna szerint reggel 6 órakor útjára engedett frissítés arra késztette az antivírus alkalmazást, hogy egy ártalmatlan, ám a rendszer működése szempontjából alapvető fontosságú komponenst eltávolítson. A semmilyen biztonsági veszélyt nem jelentő svchost.exe állományt azonosította az update-et követően W32/Wecorl.a vírussal fertőzöttnek a McAfee szoftvere.

Hamis riasztás – kattintson a nagyobb változatért!

Az eset ismertté válása után nem sokkal a vállalat elnézést kért ügyfeleitől, akiket – arányaiban tekintve – viszonylag alacsony számban érintett a probléma. A vállalat szerint összes vállalati ügyfelük mindössze fél százaléka és az otthoni felhasználók töredéke esett áldozatul a hibás frissítésnek. Barry McPherson, a McAfee vezető alelnöke elismerte a történteket: „A hiba megtörtént. Nincsen rá mentség.”

A hiba elhárításához a Cnet útmutatója nyújthat segítséget.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés