Connect with us

Hirdetés

technokrata

Csalódást okozott a Nokia, zuhan az árfolyam

Dotkom

Csalódást okozott a Nokia, zuhan az árfolyam

A vártnál kisebb első negyedéves forgalomról és profitról számolt be a finn mobilgyártó.

A finn Nokia Oyj 9,52 milliárd euró bevétellel zárta az első negyedévet, ami elmarad a Bloomberg elemzői konszenzusában szereplő 9,78 milliárdos várakozástól.

Az eredmény szintén csalódást okozott, a 349 millió eurós nettó profit bő hatvanmillióval kisebb a vártnál. Igaz, az egy évvel korábbi 122 millióhoz viszonyítva közel megháromszorozta nyereségét a cég.

A tengerentúli nyitás előtti kereskedésben 2 dollárral 12,95 dollárra esett vissza a Nokia-papírok kurzusa a rossz hír nyomán.

Megfigyelők szerint annak tulajdonítható a várttól elmaradó profitnövekedés, hogy a Nokia csökkenő részesedéssel kénytelen szembenézni az okostelefonok piacán, ahol az Apple iPhone-ja és a Research in Motion Blackberryje számít domináns szereplőnek, és ahol a Google több tucat készüléktípus számára tette elérhetővé az Android platformot. Ha mindez nem volna elég, a piac legalsó szegmensében az ún. szürkepiaci szolgáltatók által eladott olcsó készülékek csökkentették a Nokia piacrészesedését.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés