Connect with us

Hirdetés

technokrata

Botnetek: majdnem mindenki fertőzött!

Dotkom

Botnetek: majdnem mindenki fertőzött!

A legnagyobb vállalatok 88 százalékánál(!) találtak bűnözői hálózatokba kényszerített számítógépeket.

Mindössze egyetlen trójai program az amerikai vállalatok majd´ mindegyikénél megtalálható. Az RSA tegnap közzétett tanulmánya szerint a Fortune 500-as listában található cégek 88 százalékánál találtak az adatlopásra kifejlesztett Zeus elnevezésű digitális kártevőre utaló nyomokat.

FraudAction névre keresztelt antitrójai szolgáltatásával elemezték a Zeus által eltulajdonított adatokat, közölte Sean Brady, az RSA Identity Protection and Verification Groupjánál dolgozó menedzsere. Az EMC biztonsági részlegeként működő RSA szakemberei visszafejtették a megszerzett adatokból a vállalatokhoz tartozó IP- és e-mailcímeket, ennek eredményeként kapták a fenti, megdöbbentő adatot.

Az ellopott adatok vizsgálatával kiderült, hogy a botnet terjeszkedéséhez felhasznált e-mailcímek nagyjából 60 százaléka vállalati szegmensből származott. Tehát az adott gazdasági szervezet nem csak adatszivárgást volt kénytelen elszenvedni, hanem szélsőséges esetben akár a hírnevén is csorba eshetett, e-mailcímeivel való visszaélések miatt.

Legmagasabbra a 75 ezernél kevesebb alkalmazottat foglalkoztató vállalatoknál hágott a botnet-fertőzés szintje, illetve a begyűjtött e-mailcímek többsége is a kisebb cégektől származott, állítja a jelentés. Valószínűleg az anyagi és tudásbeli források szűkösebb mivolta magyarázza ezt a tényt; a nagyvállalatoknál egyszerűen több pénz jut a védelem és a védelmi szabályzatok kialakítására, betartatására.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés