Connect with us

Hirdetés

technokrata

Beindulhat a tech-szektor

Dotkom

Beindulhat a tech-szektor

A technológiai cégek részvényeinek árfolyam-változása nem feltétlenül tükrözi majd a szektor első negyedéves teljesítményét.

A piac a vártnál kedvezőbb első negyedéves eredményeket vár a legnagyobb IT-cégektől, ám a vélhetően optimista éves előrejelzések ellenére sem valószínű részvénypiaci rally a szektorban – írta a Reuters.

Elemzők tartanak attól, hogy az IT-részvények elmúlt időszaki, piaci átlagot meghaladó emelkedése miatt a vártnál kedvezőbb teljesítmény-adatok sem emelik tovább az árfolyamokat. Pedig az informatikai költések a gazdaság helyzetének stabilizálódásával párhuzamosan jelentősen megugranak majd, s ez javítja a szektor mutatóit is. A Reutersnek nyilatkozó szakértők úgy vélik, az idei év egyik legnagyobb meglepetései lehetnek a PC-gyártók.

A Barclays felmérése szerint az idén átlag 2 százalékkal emelkedhet a cégek IT-költése, szemben a korábbi 1,6 százalékos növekedésről szóló fél évvel korábbi előrejelzéssel. 2009 év elején még arra számítottak a társaságok, hogy idén is vissza kell fogniuk ez irányú költéseiket.

A PC-cégek bevételeit a lakossági költés fellendülése is segítheti – a Gartner prognózisa 12 százalékos globális növekedésről szól 2010-re vonatkozóan.

Az Intel kedden hozza nyilvánosságra első negyedéves eredményét, elsőként az IT-szektor cégei közül, ezt követi a Google csütörtökön. Az Apple április 20-án kedden közli eredményét. A Microsoft április 22-én csütörtökön hozza nyilvánosságra pénzügyi éve harmadik negyedévéről szóló beszámolóját.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés