Connect with us

Hirdetés

technokrata

A Sharp is beszállt a 3D-tévék versenyébe

Dotkom

A Sharp is beszállt a 3D-tévék versenyébe

A Sharp idén nyáron kezdi el forgalmazni 3D-s képek megjelenítésére is alkalmas LCD-tévéjét Japánban.

A japán híradástechnikai cég is beszáll az iparág legújabb ringjébe, s az év végétől Európában, az Egyesült Államokban és Kínában is piacra dobja 3D-s tévéjét. A Japán már nyáron bemutatásra kerülő készülékkel a Sharp felveszi a versenyt a Panasonic, a Samsung és a Sony 3D-s képeket is megjeleníteni képes LCD-tévéivel – írta a Reuters.A Sharp készüléke azonban többet tud majd társainál – ez lesz az első olyan tévé, amely a három alapszín (vörös, zöld, kék) mellett a sárgát is felhasználja majd a képek előállításakor, élénkebb képeket produkálva ezzel versenytársainál (errol bővebben itt).A Sharpnál úgy vélik, a 3D-televízió legalább akkora áttörés lehet az iparág számára, mint annak idején a színestévé, s a szektor növekedésére is hasonlóan hathat majd. Előrejelzések szerint 2013-ra a jelenlegi tízszeresére duzzadhat a 3D-készülékek iránti kereslet világszerte, ami évi 27 millió tévé eladását jelentené az idei, várhatóan 2,5 millió után – prognosztizálja a DisplaySearch.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés