Connect with us

Hirdetés

technokrata

Ezerrel indul az iPad-mánia

Dotkom

Ezerrel indul az iPad-mánia

A szokásosnál is nagyobb várakozás előzi meg az iPad táblakomputer hét végi bemutatóját: az Apple a Mac News becslése szerint 240 ezer ilyen eszközt biztosított az előrendelések teljesítésére, ám ezt két hét alatt előjegyezték.

A Stanford C. Berstein piackutató cég arra számít, hogy most szombat-vasárnap 300-400 ezer darabot adnak el az újdonságból, amivel az iPad felülmúlhatja az iPhone okos telefon szintén óriási, 270 ezres első hétvégi értékesítését. A Fortune 2010 egészére 8-10 milliós eladással számol, szemben korábbi ötmilliós becslésével.

Az első tesztek szerint az iPad kiválóan alkalmas internetezésre, videók nézésére vagy elektronikus könyvek olvasására, de nem helyettesíti a laptopot olyan felhasználóknak, akik hosszú szövegeket írnak, táblázatokat kezelnek vagy videokonferenciákon vesznek részt – derül ki a Reuters összefoglalójából. Az iPad nagyon gyorsan reagál az érintőképernyőjén megadott utasításokra és meglepően sokáig használható egy akkufeltöltéssel. A tesztek szerint az Apple által megadott tíz óra helyett 11-12 órán át is működik folyamatos terhelés mellett. Hátránya, hogy nehezebb versenytársainál: 70 dekát nyom, szemben az Amazon.com Kindle e-könyvolvasójának harmadekkora súlyával. A tesztelők összességében úgy vélik, hogy a táblakomputer főként a technikamániások, illetve a könnyű használatot díjazó idősek és fiatalok kedvence lehet.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés