Connect with us

Hirdetés

technokrata

Csengetett a recesszió a Magyar Telekomnál

Dotkom

Csengetett a recesszió a Magyar Telekomnál

A várakozásoknál enyhén rosszabb, a menedzsment által jelzettnél azonban jobb eredménnyel állt elő a Magyar Telekom gyorsjelentésében. Ez az év is nehéz lesz, de az osztalék tarthatónak tűnik. A Deutsche Telekom példája ugyanakkor nem sok jót ígér.

A kevés számú elemző becsléseiből készített konszenzusunknál némileg gyengébb negyedik negyedéves eredményekről számolt be tegnap a Magyar Telekom. Igaz, a számok a rendkívüli tételek nélkül kedvezőbbek lettek volna, azonban a létszámleépítésekhez és végkielégítésekhez, valamint a folyamatban lévő jogi eljárásokhoz kapcsolódó egyszeri költségek 9,5 milliárdja sokat rontott a képen. Mivel ezek a kiadások évek óta folyamatosan szerepelnek “egyszeri” tételként a távközlési cég számaiban, nehéz őket valóban egyszerinek tekinteni.

Az éves árbevétel 644 milliárd forint lett, ez 4,3 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól, az EBITDA 7,2 százalékkal lett alacsonyabb (147,1 milliárd forint), a nettó profit 77,6 milliárdja pedig valamivel több mint 16 százalékos romlást jelent. A társaság eladósodottsága, azaz az összes hitel és az összes tőke aránya 30,8 százalékos volt az év végén. A közel 270 milliárd forintnyi adóssághoz hozzászámolva a várhatóan 74 forintos osztalékot is, osztalékfizetés után a cég eladósodottsága még éppen a menedzsment által korábban kitűzött 30-40 százalékos sávban maradna.

Számításaink szerint a cégcsoport tavaly kevesebb készpénzt termelt, mint amennyit a megszokott osztalék formájában ki szokott fizetni részvényeseinek. Christopher Mattheisen vezérigazgatónak a jelentéshez fűzött kommentárja szerint a társaság 2010-ben 5-7 százalékos árbevétel- és ugyanekkora EBITDA-visszaesést lesz kénytelen elszenvedni, ugyanakkor ezt valamelyest ellensúlyozhatja a beruházások költségének (CAPEX) ötszázalékos tervezett csökkentése. Számokra lefordítva ez idén 599-612 milliárd forintos árbevételt, 244-250 milliárd forintos EBITDA-t és mintegy ötmilliárd forinttal kevesebb beruházási kiadást jelent. (Azaz 12-18 milliárdos EBITDA-csökkenéssel áll szemben az ötmilliárdos megtakarítás.) Az anyavállalat, a Deutsche Telekom vezetősége bejelentette, hogy részvényenként 78 cent osztalék kifizetését javasolja a tavalyi év után. Ezenfelül célja, hogy a 2010-2012-es időszakban legalább részvényenként 70 centes osztalékot fizessen, s alkalomadtán sajátrészvény-vásárlásokkal is juttatna vissza pénzt a részvényeseknek. A részvények osztalékhozama így a 9,5 eurós árfolyammal számításaink szerint a kétéves német állampapírok hozamát – 78 cent osztalékkal számolva – 7,2, a 70 centtel számolva 6,1 százalékponttal haladja meg, ugyanez a tízéves Bund esetében 5,2 és 4,1 százalékpont. Ugyanez a felár a Magyar Telekom esetében 74 forintos osztalékkal és magyar állampapírokkal számolva csak 4,1, illetve 3,2 százalékpontos.

Görögök miatt veszteséges a Deutsche TelekomAz elemzők által jósolt 597,6 millió eurós profit helyett hárommillió eurós veszteséget ért el Európa legnagyobb telefonvállalata a tavalyi negyedik negyedévben. Ennek fő oka a vállalat görög részlegének 500 millió eurós értékleírása. Theo Kitz, a Merck Finck & Co. elemzője szerint a piacok tudtak a leírásról, ám azt nem, hogy mikor fogják elkönyvelni. A Deutsche Telekom 3,8 milliárd eurót fizetett a Hellenic Telecommunications Organizationben vásárolt 30 százalékos tulajdonrészéért, ami mostanra már tőzsdei értéke alapján csak 1,31 milliárd eurót ér. Viszont a német társaság EBITDA-ja (adózás, kamatok és amortizáció előtti eredmény) is romlott, pedig az elemzők változatlan értéket vártak. Erre az évre 20 milliárd eurós EBITDA-t vár a cég, ami szerény visszaesés a tavalyi 20,67 milliárdhoz képest. A vállalat vezérigazgatója, Rene Obermann a költségek csökkentésétől reméli a társaság jövedelmezőségének visszaállítását, mivel a gazdasági válság jelentősen szűkítette a telefonszolgáltatások keresletét, 2012 végéig további 4,2 milliárddal csökkentené a ráfordításokat.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés