Connect with us

technokrata

Újra nyereséges a Sony

Dotkom

Újra nyereséges a Sony

Az elmúlt négy negyedév vesztesége után újra nyereséget jelentett a Sony Corp.

, a világ egyik legnagyobb fogyasztói elektronikai vállalata. A társaság decemberben végződött harmadik üzleti negyedévében 79,2 milliárd jen (872,7 millió dollár) nettó nyereséget könyvelt el az egy évvel korábbi 10,4 milliárd után. Az elemzők azonban jobban örültek annak, hogy a társaság 30 milliárd jenre pontosította a márciusban végződő üzleti év üzemi veszteségére adott előrejelzését, ami fele a korábbi prognózisnak és jobb a szakértők 38,3 milliárdos várakozásánál. Egy évvel korábban még 228 milliárd jen üzemi veszteséget könyvelt el a vállalat. A Sony évek óta szenved az erős jentől, továbbá attól, hogy azt hitte, kiváló márkaneve megoldja minden problémáját. Az utóbbi időben kissé gyengült a japán valuta a dollárral szemben és durván csökkentették a költségeket, ami kezdi meghozni az eredményét. A Sony a legújabb technológiák, a ledes, illetve a 3D-s lapos tévék fejlesztésében akarja megelőzni a koreai Samsungot, amely alaposan elverte az lcd-tévék versenyében.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek