Connect with us

technokrata

Kellemes meglepetést hozott a Cisco

Dotkom

Kellemes meglepetést hozott a Cisco

Az elemzői várakozásokat meghaladta a Cisco Systems Inc. második féléves profitja, és az idei évre további árbevétel-növekedést jósolnak.

A világ legnagyobb hálózatieszköz-gyártójának tavalyi második negyedéves nettó bevétele 23 százalékkal 1,85 milliárd dollárra nőtt. A második negyedéves árbevétel 8 százalékkal 9,82 milliárd dollárra emelkedett, ami felülmúlja a Bloomberg elemzői konszenzusának 9,41 millárdos várakozását. A Cisco becslései szerint a harmadik negyedéves árbevétel 23-26 százalékkal múlja felül az egy évvel azelőttit, ami 10 milliárd dollárnak felel meg –-jóval a 9,49 milliárd dolláros elemzői konszenzus felett. Az eredményeket a Cicso nagyvállalati ügyfelei dobták meg, akik a válság miatt félbeszakadt projektek folytatásával korábban kiesettnek hitt bevételeket pótoltak.

A cég vezérigazgatója, John Chambers elmondta: az idei évben dinamikus terjeszkedést szeretnének megvalósítani, és arra számítanak, hogy ebben támogatni fogja őket a talpraállóban lévő amerikai gazdaság, és az internetes adatforgalom töretlen növekedése. A Cisco a második negyed végén 39,6 milliárd dollár készpénzzel rendelkezett (a 2009-es fiskális év végén 35 milliárd dollár volt a kasszában).



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek