Connect with us

Hirdetés

technokrata

Melyik hacker a legveszedelmesebb?

Dotkom

Melyik hacker a legveszedelmesebb?

Nem mindegy, hogy egy kínai vagy egy orosz hacker „kopogtat”?

Évek óta ismert, hogy a hackerek nemzetiségek szerinti megoszlása szerepet játszik a megtámadandó célpontok kiválasztásában, illetve az okozott kár típusában és nagyságában is. A McAfee azt kívánta felmérni, hogy mely náció online támadói jelentik a legnagyobb veszélyt az Interneten. Hatszáz IT- és IT-biztonsági vezetővel készítettek ezért interjút, a világ számos országából kérdezve a szakembereket.

Meglepő módon nem az orosz és nem is a kínai hackerek jelentik a legnagyobb problémát a Világhálón. Őket megelőzve az amerikaiak végeztek a lista elején. Annak ellenére, hogy a felmérésben részt vevők 75 százaléka arról számolt be, szerinte országát már érte kínai támadás. Az USA-beli és orosz hackerek keze nyomáról 60 százalékuk tájékoztatott, míg a harmadik helyre a brit kormányzat került, 50 százalékkal.

Mégis, a legveszélyesebbnek az amerikaiakat tartják: a McAfee beszámolója értelmében a szakértők 36 százaléka volt ezen a véleményen. Mindössze három százalékkal maradtak le az előzetes várakozás szerint „favorit” kínaiak Washington mögött, harmadik helyre pedig az oroszok kerültek – utóbbi állam hackerei a válaszadók 24 százaléka szerint jelentik a legnagyobb fenyegetést. A briteket „csak” 6 százalékuk tartotta „méltóra” erre a titulusra.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés