Connect with us

Hirdetés

technokrata

Világbajnok lett a szegény koreai rokon

Dotkom

Világbajnok lett a szegény koreai rokon

A koreai Samsung Electronics, amelyet korábban az ágazat nagyjainak termékeit koppintó szegény rokonnak, a japán elektronikai óriások gyenge utánérzésének tartottak, árbevétele alapján a világ legnagyobb technológiai vállalatává vált.

A társaság 2009-ben 136,29 ezer milliárd von (117,8 milliárd dollár) bevételt ért el, míg az iparág eddigi királya, a világ legnagyobb pc-gyártója, az egyesült államokbeli Hewlett-Packard csak 114,6 milliárd dollárt könyvelt el 2009. október 31-én zárult üzleti évében. A szakértők várakozása szerint a sorrend idén is ez marad: a koreai vállalat 127 milliárd dolláros forgalomra számít 2010-ben, míg a HP 120 milliárdot vár folyó üzleti évében. A Samsung már azzal meglepte a piacot, amikor piaci kapitalizációja 2002-ben megelőzte a Sonyét és elemzők arra számítanak, hogy 2010-es nettó nyeresége nagyobb lesz, mint a 15 legnagyobb japán technológiai cég profitja együtt 2011 márciusában végződő üzleti évükben.

A világ legnagyobb memóriachip-, illetve lapostévé-gyártója, továbbá második legnagyobb mobiltelefon-gyártója azt is bejelentette, hogy éves profitja ötéves csúcsra, 9,65 ezer milliárd vonra emelkedett. A vállalat 11 millió lapos tévét adott el három hónap alatt, amivel a világon elsőként lépte át a 10 milliós negyedéves értékesítést. Mobiltelefonból 69 milliót adtak el – ez 16 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. A Samsung idén jelentősen emelni akarja tőkebefektetéseit a 2009-es 7 ezer milliárd vonhoz képest.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés