Connect with us

Hirdetés

technokrata

Indul a forradalmi magyar találmány gyártása

Dotkom

Indul a forradalmi magyar találmány gyártása

Hetek kérdése és elkészül az első bedobozolt Leonar3Do, indulhat a háromdimenziós virtuális teret alkotó eszköz forgalmazása – tudta meg a Világgazdaság Rátai Dániel feltalálótól.

A találmányra épülő családi vállalkozás ugyanis az elmúlt hónapokban megtalálta a termék hazai gyártóját, a Dunavarsányban működő Caro Kft.-t.

A számtalan hazai és nemzetközi innovációs díjat elhozott találmány nagy nyilvánosságot kapott a sajtóban. Ennek is komoly szerepe volt abban, hogy a család 2005 nyarán úgy döntött, belevág az üzletbe. Így jött létre a 3D for All Kft.

Most újabb nagy kihívás előtt állnak, a vállalkozás eddig egy tipikus fejlesztőség volt, de a profilt most bővíteni kell a gyártóival és a forgalmazóival, ez létszámnövelést követel.

A fejlesztést nagyrészt állami támogatásból oldották meg, a továbblépéshez azonban külső befektetőkre is számítanak.

A termék piacra lépését a feltaláló szerint már világszerte várják a forgalmazók. A számítások szerint 750 euró körüli áron lehet majd megvásárolni a terméket.

A virtuális valóságra építő találmány használatával komplett háromdimenziós konfigurációvá egészíthető ki egy személyi számítógép. Segítségével a monitor előtti térben, 3D-ben lehet rajzolni, gyurmázni és megvalósítani mindazt, amiről eddig csak álmodozhattunk egy-egy scifi láttán. A rendszer lényege, hogy a monitoron elhelyezett szenzorok érzékelik a 3D-s szemüveg, valamint a madár formára emlékeztető 3D-s egér helyzetét, és így mindig a felhasználó fejpozíciójának megfelelő, így valós benyomást keltő kép keletkezik.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés