Connect with us

technokrata

Márkaboltokat zár be a Nokia

Dotkom

Márkaboltokat zár be a Nokia

Kénytelen bezárni több márkaboltját a Nokia, a világ legnagyobb mobiltelefon-gyártója, mert nem nyerték el a vásárlók tetszését.

A finn nagyvállalat lakatot tesz egy New Yorkban és egy Chicagóban lévő butikjára, emellett felszámolja két londoni és a brazíliai Sao Paolóban lévő saját üzletét is. A Nokia 2005-ben nyitotta meg első márkaboltját Moszkvában, amelyet további 11 exkluzív üzlet követett, a hálózat kiépítésével le akarta koppintani az Apple sikerét, amely részben saját márkaboltjainak köszönheti, hogy az elmúlt években sikerült kialakítania az Apple mint prémium márka imázsát. A Nokia mostantól inkább még szorosabbra fűzi kapcsolatát a telefonszolgáltatókkal, illetve a kiskereskedelmi hálózatokkal, mert ezek segítségével könnyebben értékesítheti termékeit.

A Nokia ugyan az egyik legismertebb és legmagasabbra értékelt márka a világon, ám ezt főként Európában és a feltörekvő piacokon elért népszerűségének köszönheti. Miközben világpiaci részesedése 40 százalékos, az USA-ban csak az eladott mobiltelefonok kevesebb mint 10 százalékán látható a Nokia felirat. Az elemzők jónak tartják a vállalat döntését, szerintük a saját márkaboltok üzemeltetése túl drága ahhoz képest, amit imázsban hozhat a Nokiának. Butikhálózatokat a divatcégek működtetnek – az Apple ilyen vállalkozásnak tekinthető, míg a Nokia tipikus fogyasztói elektronikai vállalat.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Black Friday

Dotkom

Indul a Black Friday hete az Euronics-ban

2019. november 12. kedd

Dotkom

Rekord összegű kártérítést kap a svéd Foreo

2019. november 8. péntek
JunctionX Budapest
red november

Dotkom

Black Friday helyett Red November a Vodafone-nál

2019. november 1. péntek
OTP Simple

Dotkom

Egyre többen vásárolunk mentett kártyaadatokkal

2019. október 31. csütörtök