Connect with us

Hirdetés

technokrata

Késhegyig menő harcot kezd az Oracle a Sunért

Dotkom

Késhegyig menő harcot kezd az Oracle a Sunért

Úgy tűnik, szélesebb hullámokat vert az Oracle-Sun házasság európai megtorpedózása, mint amilyen hatásra a hír hallatán számítani lehetett.

Az Európai Bizottság (EB) hétfőn jelentette be, hogy versenykorlátozónak tartaná, ha az Oracle Corp. 7,4 milliárd dollárért megvásárolná a Sun Microsystemst. Mivel az amerikai igazságügyi minisztérium augusztus végén jóváhagyta az ügyletet, az EB döntése nyomán újabb transzatlanti vita bontakozhat ki. Brüsszel korábban általában aktívabban avatkozott be versenypolitikai kérdésekbe, mint az amerikai szabályozó hatóságok, ám – a The Economist cikke szerint – az Obama-kormányzat hivatalba lépése után sokan arra számítottak, hogy olajozottabbá válik az együttműködés. Ez a várakozás most szertefoszlani látszik.

A probléma középpontjában a Sun egyik terméke áll: az EB szerint gyengítené a versenyt az évente 19 milliárd dollárt megmozgató adatbázispiacon, ha az Oracle – a világ legnagyobb vállalati adatbázisokat forgalmazó cége, egyben a második legnagyobb szoftvercége – rátenné a kezét a Sun MySQL nevű adatbázis-kezelőjére. A MySQL nyílt forráskódú program, ezzel magyarázható, hogy bár a legelterjedtebb adatbázis-kezelő – a legnépszerűbb internetes oldalak, így a Google, az Amazon és a Facebook is MySQL-t használnak -, csupán elhanyagolható bevételt termelt. Az ingyenes szoftver pénzért bővíthető verzióiból szerez a Sun évi kilencmillió dollár bevételt.

Az Oracle – amely az adatbázispiac 49 százalékát uralja – ezzel szemben nagyrészt nagyvállalatokat szolgál ki. Szakértők szerint az Oracle a MySQL megszerzésével egyrészt nyitni tudna a kisebb vállalatok piacai felé, amivel javítaná pozíciót a Microsofttal szemben, másrészt a Sun programja hosszabb távon fenyegetést jelentene az Oracle termékeivel szemben is.

A jelek szerint az Oracle nem hajlandó kompromisszumra, a cég közleménye szerint az EB “nem érti sem az adatbázis-piaci versenyt, sem a nyílt forráskódú szoftvereket”. A Sun azonban a fúzió nélkül kifuthat az időből, hiszen havonta százmillió dolláros nagyságrendű veszteségei vannak.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés