Connect with us

Hirdetés

technokrata

A Playstation-től kapott csapást a Nintendo

Dotkom

A Playstation-től kapott csapást a Nintendo

Csökkent a Nintendo nettó nyeresége az első félévben, miután kevesebbet tudtak értékesíteni a Wii konzolból.

A Nintendo, a világ legnagyobb videójátékgyártójának nettó nyeresége 52 százalékkal 69,5 milliárd jenre csökkent az első hat hónapban, az egy évvel ezelőtti 122,8 milliárd jenről – tudatta a Bloomberg.

A Nintendo éves profit előrejelzését is mérsékelte 23 százalékkal, miután az Wii konzol eladásai visszaestek és az erősebb jen erodálta az export értékét. A nettó nyereség a cég várakozásai szerint 230 milliárd jenre (2,5 milliárd dollárra) fog csökkeni a 2010 márciussal végződő évben, míg korábban 300 milliárd jent vártak. Ez a Bloomberg 270 milliárd jenes elemzői konszenzusánál is alacsonyabb.

A Wii hároméves uralma véget ért a múlt hónapban, miután a Sony leszállította a PlayStation 3 árát 25 százalékkal. A lépés után a Nintendo is kénytelen volt mozgásérzékelő konzolját olcsóbban értékesíteni, 20 százalékkal csökkentettek.

A Nintendo részvényei a hírre 1,1 százalékot estek 24 050 pontra, így a papírok ez évi vesztesége már 29 százalékos.

Az egész éves üzemi eredmény várhatóan 33 százalékkal csökken 370 milliárd jenre, míg a bevétel 18 százalékkal esik vissza 1500 milliárd jenre. A cég azt is közölte, hogy húszmilliós évi eladásra számít a Wii termékekből, míg tavaly 26 millió volt ez az érték.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés