Connect with us

Hirdetés

technokrata

Sötétebben látja a jövőt az SAP

Dotkom

Sötétebben látja a jövőt az SAP

Nem fogja érezni a gazdasági válság lecsengésének hatását az SAP AG, a világ legnagyobb üzletiszoftver-fejlesztője – a cégvezetés friss előrejelzése szerint az év hátralévő részében a korábban vártnál nagyobb mértékben csökken a társaság árbevétele.

A programok és az azokhoz kapcsolódó támogatások értékesítéséből származó – az árfolyamváltozások hatásának kiszűrésével számolt – bevétel 6-8 százalékkal is zsugorodhat, szemben a júliusban prognosztizált 4-6 százalékkal. A cégvezetés magyarázata szerint a vállalatok a válság hatására a várakozásaiknál nagyobb mértékben fogták vissza számítástechnikai fejlesztéseiket, különösen rossz üzleti környezet alakult ki a feltörekvő piacokon és Japánban. A rossz hír mellett azért egy jóról is beszámolt tegnap a nagyvállalat: a harmadik negyedévben 435 millió eurós nettó nyereséget ért el, ami érezhetően meghaladja a tavaly ilyenkor elkönyvelt 389 milliót. Az árbevétel ugyanakkor több mint kilenc százalékkal, 2,51 milliárd euróra zsugorodott. Az SAP túl van az idei évr e beharangozott 3000 fős létszámcsökkentés túlnyomó részén, ami 186 millió eurójába került. A társaság a Business Objects 4,8 milliárd eurós felvásárlása után további kisebb akvizíciókat tervez.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés