Connect with us

technokrata

Nem villantott a Canon

Dotkom

Nem villantott a Canon

Csak a negyedik negyedévben számít ismét nyeresége emelkedésére a Canon Inc.

, a világ legnagyobb fényképezőgép-gyártója, amely már a hetedik profitcsökkenést hozó három hónapról számolt be harmadik negyedéve után. A nettó nyereség 56 százalékkal, 36,7 milliárd jenre (399 millió dollár) csökkent, főként a jen folyamatos erősödése miatt. A japán deviza 7,4 százalékkal drágult a dollárral szemben júliustól szeptemberig, ami 97 milliárd jent csípett le a termékei négyötödét exportpiacokon értékesítő társaság árbevételéből. A kedvezőtlen árfolyamváltozás mellett azzal is szembe kell néznie a cégnek, hogy egyre több mobiltelefont vesznek az emberek beépített kamerával, ami mérsékli az önálló fotómasinák iránti keresletet. Az úgynevezett üzleti berendezések, elsősorban nyomtatók – amelyek az üzemi nyereség 80 százalékát adják – 73 milliárd jen profitot hoztak, ami több mint 45 százalékkal elmarad a tavalyitól. Főként a tintasugaras nyomtatók iránti érdeklődés csökken. A fényképezőgép-gyártás, a cég második legnagyobb divíziója a több mint nyolc százalékkal csökkenő forgalom ellenére 5,5 százalékkal, 47,6 milliárd jenre emelte nyereségét. Ez elsősorban a tükörrleflexes digitális kamerák népszerűségének köszönhető. A Canon megerősítette várakozását, miszerint idén 64 százalékkal, 110 milliárd jenre esik nettó nyeresége, 22 százalékkal, 3,2 ezer milliárd jenre csökkenő árbevétel mellett.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek