Connect with us

Hirdetés

technokrata

Felvirradt a Microsoftnak

Dotkom

Felvirradt a Microsoftnak

Nagyon jó hetet tud maga mögött a Microsoft Corp.

: a világ legnagyobb szoftvergyártója csütörtökön sikeresen, pozitív visszhangokkal bemutatta a Windows 7 operációs rendszert, pénteken pedig a vártnál jobb eredményekről számolt be üzleti éve első negyedére. A cég részvényeinek árfolyama 7,6 százalékkal, 28,58 dollárra ugrott meg a Nasdaqon az eredmények közzététele után, ezzel már 92 százalékkel erősödött márciusban elért tízéves mélypontja óta, pedig a gyorsjelentés sorra csökkenésekről számolt be, csak éppen kisebbekről, mint amekkorákra az elemzők számítottak. A Microsoft árbevétele az egy évvel korábbihoz képest 14 százalékkal, 12,92 milliárd dollárra esett vissza (az elemzők 12,31 milliárdot jeleztek). Még nagyobbat szólt, hogy az adózott eredmény csak 18 százalékkal, 3,57 milliárdra, részvényenként 40 centre csökkent – a Thomson/Reuters konszenzusa 32 centet ígért. Az eredményekben nincs benne a Windows 7-re érkezett közel 1,5 milliárd dolláros előrendelés – az majd a következő negyedévet erősítheti -, szakmai elemzők szerint viszont érződik rajtuk, hogy a szeptember végével zárult negyedévben növekedtek a pc-eladások, szemben az előző két negyedév hanyatlásával. Olyan részlegei is vannak a Microsoftnak, ahol kifejezetten nőtt a profit: ilyen a szerverrészleg, illetve a szórakoztatási eszközöké, ez gyártja egyebek közt az Xbox játékkonzolt és a Halo videojátékot is. Az online szolgáltatások részlege azonban – idetartozik a Google riválisának szánt Bing kereső is – az egy évvel korábbinál 160 millió dollárral nagyobb, 480 millió dolláros üzemi veszteségről számolt be.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés