Connect with us

Hirdetés

technokrata

Épülnek az e-önkormányzatok

Dotkom

Épülnek az e-önkormányzatok

A magyarországi önkormányzatok 72 százaléka rendelkezett saját honlappal 2009 nyarára, míg a lakosságszámot is figyelembe véve az önkormányzati honlapok funkcionalitását tekintve Győr-Moson-Sopron, Csongrád és Hajdú-Bihar megyék tekinthetők élenjárónak az e-ügyintézés átlagos szintje alapján. Az elektronikusan elérhető önkormányzati ügymenetek átlagos száma alapján Budapest emelkedik ki a sorból – derül ki a GKIeNET-T-Home-T-Mobile Jelentés az internetgazdaságról című kutatásából.

A közérdekű adatok, információk megjelenítésére és az önkormányzatoknál intézhető ügyek gyorsítására, egyszerűsítésére a reklámmentes önkormányzati honlapok kínálják a legkiválóbb lehetőséget. Az elmúlt években az országszerte zajló fejlesztések eredményeként egyre több önkormányzati honlap egyre több funkcióval érhető el, s mindez a szolgáltató állam koncepciójának kulcsfontosságú eleme. 2009 nyarán a magyarországi önkormányzatok 72 százaléka rendelkezett saját honlappal (a számítógéppel rendelkező hivatalok 74 százaléka), ami összesen mintegy 2300 önkormányzati weboldalt jelent. Az elektronikus ügyintézés szempontjából előremutató, hogy a honlap megléte gyakorlatilag már a nagyközségek körében is 100 százalékosnak tekinthető. A honlap-penetráció erősödését elsősorban a községek generálták, amelyek közül 2004-ben még csak 32 százaléknak volt weboldala. A honlappal rendelkező önkormányzatok területén hozzávetőlegesen 9,5 millió lakos él. Ezen önkormányzatok egyharmada méri a weboldal látogatottságát, 7 százalékuk pedig teljes körű statisztikát vezet a honlapon történt eseményekről.

A honlap látogatottságát mérő önkormányzatok weboldalait átlagosan 52 ezren nézték meg 2008-ban, a látogatók egyenként átlagosan 7 oldalletöltést hajtottak végre. A településtípusok között jelentős különbségek mutatkoznak: amíg a községek weboldalait átlagosan 10-20 ezren böngészték, addig a megyei jogú városok, kerületek honlapjait átlagosan több mint 300 ezren látogatták meg.

A honlappal rendelkező önkormányzatok körében a teljes körű online-ügyintézés lehetősége még nagyon ritkának számít, legfeljebb az érintett hivatalok 1 százalékánál találkozhatunk ilyen megoldással – főként a városok és a megyei jogú városok, kerületek esetében. A fejlesztések azonban biztatók, a honlappal rendelkező önkormányzatok 27 százalékának weboldalán találkozhatunk az ügymenetekről szóló információkkal, ügymenetleírásokkal, 33 százalékáról tölthetők már le nyomtatványok és űrlapok, számos esetben pedig a letöltött űrlapok elektronikus benyújtására is lehetőség van.

A honlapjukon legalább interakció típusú ügyintézést nyújtó önkormányzatok területén hozzávetőlegesen 7,1 millió lakos él. A leggyakrabban az adóügyek esetében létezik valamilyen szintű elektronikus szolgáltatás, erre a honlappal rendelkező önkormányzatok 33 százalékánál van példa.

Az önkormányzati honlapok funkcionalitását tekintve Győr-Moson-Sopron, Csongrád és Hajdú-Bihar megyék tekinthetők élenjárónak az e-ügyintézés átlagos szintje alapján, míg Borsod-Abaúj-Zemplén megye van a rangsor legvégén. Amennyiben az elektronikusan elérhető önkormányzati ügymenetek átlagos számát a honlappal rendelkező önkormányzatok körében vizsgáljuk, Budapest kiemelkedik a sorból (az átlagosan 7,1 ügymenettel), s a vizsgálati szempontok alapján a sorban következő Békés megye sem tudja megközelíteni.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség társadalmi vitára bocsátja A térségi közigazgatási és közszolgáltatási informatikai rendszerek továbbfejlesztése című pályázati kiírásokat, melynek célja, hogy a hét magyarországi régióban régiónként 1,5 milliárd forint támogatási keret erejéig támogassák az elektronikus önkormányzati megoldások fejlesztését. A pályázatokat várhatóan októbertől lehet benyújtatni, megvalósításuk révén pedig tovább fog növekedni az önkormányzatoknál igénybe vehető szolgáltatások száma és folyamatosan egyszerűbbé válik az önkormányzatoknál mind a lakossági, mind a céges ügyintézés.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés