Connect with us

technokrata

Nagyot robbant a Windows 7

Dotkom

Nagyot robbant a Windows 7

A szoftvercég pénzügyi éve első negyedében 18 százalékos profitcsökkentést szenvedett el, mégis jócskán rávert az elemzőkre.

A Microsoft júliusban indult pénzügyi éve első három hónapjában 12,92 milliárd dolláros forgalom mellett 3,57 milliárd dolláros, azaz részvényenkénti 40 centes eredményt produkált. Profitja 18 százalékkal, bevétele 14 százalékkal lett alacsonyabb az előző év azonos időszakában jelentettnél.

Az elemzők várakozásait így is messze túlszárnyalta a cég, amelynek részvényei közel 10 százalékkal szárnyaltak a pénteki tőzsdenyitás utáni első percekben. A Thomson Reuters konszenzusa részvényenként 32 centes eredményt várt a Microsofttól 12,4 milliárd dolláros bevétel mellett.

A Windows 7 operációs rendszert pénteken piacra dobó Microsoft vezetői bősz vállveregetések kíséretében között ismertették a negyedéves eredményt, amely elsősorban az új OS hivatalos forgalmazása előtti meglepően magas vállalati érdeklődés, és az xBox népszerűsége miatt is táptalaja lehet a további optimizmusnak, egyúttal komoly költségcsökkentéseket rejt. A Windows 7-re 1,47 milliárd dollár értékű előrendelés érkezett, amely azonban csak a következő negyedév eredményét gyarapítja, mégpedig részvényenként 12 centtel. Az ünnepek előtt pedig hagyományosan felmegy a játékkonzolok forgalma, ez alól pedig talán az xBox sem lesz kivétel.

Az üzleti szoftverek, így az Office forgalmazásából 4,4 milliárd dolláros, a lakossági, többek között a Windows szoftverek forgalmazásából pedig 2,86 milliárd dolláros nyereséget zsebelt be a cég. A Google elleni háborúskodás pénzelnyelője, az online szolgáltatási részleg üzemi vesztesége az előző év azonos időszakában elért 321 millióról 480 millióra emelkedett, miközben a bevételek 520 millióról 490-re csökkentek.

A Microsoft a bizonytalan gazdasági környezetre hivatkozva nem bocsátkozott előrejelzésekbe idei pénzügyi negyedéve várható eredményéről.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek

kiemelt-kep
2018-volkswagen-arteon-photos-and-info-news-car-and-driver-photo-676567-s-original
SAN BERNARDINO, OCTOBER 29: Shipping orders go by on a conveyor belt at Amazon's San Bernardino Fulfillment Center October 29, 2013 in San Bernardino, California. Amazon's 1 million square-foot facility in the hard hit San Bernardino County has created more than 800 jobs at the center. Fulfillment centers are where products sold by other vendors on Amazon.com store their inventory. (Photo by Kevork Djansezian/Getty Images)
20170802_093113

Tesztek

Kipróbáltam a Kingston legújabb SD-kártya olvasóját

2017. augusztus 3. csütörtök
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd