Connect with us

Hirdetés

technokrata

Triplázott a Yahoo

Dotkom

Triplázott a Yahoo

A Google után az interenetes keresők között a második helyen álló Yahoo profitja éves szinten közel háromszorosára emelkedett a szeptemberben zárult negyedévben.

A Yahoo harmadik negyedéves nettó nyeresége 187 millió dollárra, részvényenként 13 centre nőtt, az egy évvel korábbi azonos időszak 54,3 millió dolláros, részvényenként 4 centes értékéről – írja a MarketWatch. A kiugró eredmény azonban a vártnak megfelelő, 1,13 milliárd dolláros árbevételellel párosult a negyedév során. A Thomson Reuters által megkérdezett elemzők ennek csupán részvényenként 7 centes nyereségre számítottak, 1,12 milliárd dolláros árbevétel mellett. A vártnál jobb adatokhoz a hatékony költségcsökkentés, az alibaba.com kínai kereskedelmi honlapban birtokolt üzletrész egy részének 98 millió dollár értékű eladása és az online reklámokból származó árbevétel vártnál kisebb mértékű visszaesése járult hozzá legnagyobb mértékben. A Yahoo-érdekeltségbe tartozó honlapokon megjelenő hirdetések 8 százalékkal csökkentek a negyedévben az egy évvel korábbihoz képest.

A Yahoo 10 éves megállapodást írt alá a Microsofttal annak érdekében, hogy az internetes keresői piacon közösen törjenek a Google vezető helyére, ezt a szerződést az amerikai és európai trösztellenes hatóságok jelenleg is vizsgálják. A társaság jelentése szerint a harmadik negyedben 775 millió dollárra csökkentették a működési költségeket az egy évvel korábbi 944 millióról. A társaság részvényeinek árfolyama több mint 5 százalékkal ugrott meg a bejelentés után.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés