Connect with us

technokrata

Többezren kapcsolták ki a tévét augusztusban

Dotkom

Többezren kapcsolták ki a tévét augusztusban

Mintegy ötezerrel csökkent az adatot közlő televízió-szolgáltatók (analóg és digitális kábel, műhold, iptv) előfizetőinek száma az utolsó nyári hónapban – derül ki a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) gyorsjelentéséből.

Augusztusban csupán hatezerrel bővült a digitális televízió-szolgáltatásra előfizető háztartások száma. A hónap végén az összes hazai háztartás több mint 25 százalékában, míg az előfizetéssel rendelkező háztartások 43,5 százalékában televízióztak digitálisan, a digitális előfizetések száma 1,067 millió volt. Az NHH becslései, illetve korábbi felmérései szerint a közel 3,8 millió magyarországi háztartás közül mintegy hárommillióban van valamilyen előfizetéses televíziós szolgáltatás. A fennmaradó közel 800 ezer háztartásban a tető- vagy szobaantennával szabadon fogható analóg és digitális földfelszíni sugárzású műsorokat, vagy ingyenesen elérhető műholdas adásokat néznek.

A vizsgált körben az előfizetések száma ugyan csökkent, de ezen belül a digitalizáltság 43,2 százalékról 43,5 százalékra emelkedett. A digitalizáltságot jelző mutató erősödése annak köszönhető, hogy augusztusban az előfizetői körön belül 11 ezerrel 1,384 millióra csökkent az analóg előfizetéssel rendelkezők száma és 6 ezerrel nőtt a digitálisan televíziózók száma.

Az NHH jelentésben szereplő szolgáltatók – Magyar Telekom Nyrt., Invitel Zrt., UPC Kft., FiberNet Zrt., DIGI Kft., PR TELEKOM Zrt., Zelka ZRt., TARR Kft., TvNetWork NyRt., ViDaNet Zrt., PARISAT Kft., RubiCom Zrt., Antenna Hungária Zrt. és HD Platform Kft. – augusztus végén összesen 2,451 millió előfizetést tartottak nyilván, 5 ezerrel kevesebbet, mint egy hónappal korábban. A digitális előfizetéseken belül 10 ezerrel 337 ezerre nőtt a kábeltelevízióra, vagy IPTV-re előfizetők, és 4 ezerrel 730 ezerre csökkent a műholdas szolgáltatást igénybe vevők száma. Augusztusban a gyorsjelentésben szereplő szolgáltatók adatai szerint az előfizetéssel rendelkező háztartásokon belül 13,3 százalékról 13,7 százalékra nőtt a digitális kábeltévére, vagy IPTV-re előfizetők aránya, míg a műholdas előfizetéssel rendelkezők részesedése 29,9 százalékról 29,8 százalékra, az analóg kábeltelevíziós szolgáltatás részesedése pedig 56,8 százalékról 56,5 százalékra csökkent. A műholdas szolgáltatásokat a gyorsjelentés teljes körűen lefedi – ide sorolva az Antenna Hungária (AH) által működtetett vezeték nélküli szolgáltatást is. Ebben a szegmensben az előfizetők száma augusztusban 734 ezerről 730 ezerre csökkent. A piacvezető DIGI részesedése 55,5 százalékról 54,3 százalékra csökkent, a UPC-é 24,9 százalékról 25,1 százalékra nőtt, a Magyar Telekom pedig 14,2 százalékról 15,3 százalékra növelte részesedését. A gyorsjelentés az analóg és digitális vezetékes szolgáltatások – kábeltelevízió és IPTV – piacán az összes előfizetés 75-80 százalékát fedi le. A jelentésben szereplő szolgáltatók vezetékes előfizetéseinek száma augusztusban 1,722 ezerről 1,721 ezerre csökkent, ezen belül az analóg előfizetések száma 1,395 millióról 1,384 millióra csökkent, míg a digitális előfizetések száma 327 ezerről 337 ezerre nőtt. A vezetékes szolgáltatások esetében a piacvezető UPC részesedése 0,3 százalékponttal 36,3 százalékra csökkent, a második Magyar Telekom részesedése maradt 20,9 százalék, a harmadik DIGI-é pedig 0,4 százalékponttal 11,1 százalékra nőtt. A gyorsjelentésben szereplő szolgáltatók között – valamennyi szolgáltatást figyelembe véve – a UPC a piacvezető, de részesedése az egy hónappal korábbi 33,1 százalékról 33 százalékra csökkent. A második DIGI piaci része összességében 24,1 százalékról 23,9 százalékra csökkent, míg a harmadik Magyar Telekom (T-Home) 18,9 százalékról 19,2-ra növelte részesedését.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek

kiemelt-kep
2018-volkswagen-arteon-photos-and-info-news-car-and-driver-photo-676567-s-original
SAN BERNARDINO, OCTOBER 29: Shipping orders go by on a conveyor belt at Amazon's San Bernardino Fulfillment Center October 29, 2013 in San Bernardino, California. Amazon's 1 million square-foot facility in the hard hit San Bernardino County has created more than 800 jobs at the center. Fulfillment centers are where products sold by other vendors on Amazon.com store their inventory. (Photo by Kevork Djansezian/Getty Images)
20170802_093113

Tesztek

Kipróbáltam a Kingston legújabb SD-kártya olvasóját

2017. augusztus 3. csütörtök
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd