Connect with us

Hirdetés

technokrata

Ebédidőben ömlik a legtöbb spam

Dotkom

Ebédidőben ömlik a legtöbb spam

Magyar idő szerint délután egykor van a csúcs

A MessageLabs nemrég elkészült felderítési beszámolója eredményeinek elemzésével kiderült, hogy a bothálózatok már az összes levélszemét 87,9 százalékát okozzák. A Maazben nevű, főként kaszinóval kapcsolatos levélszemetet küldő, újabb bothálózat májusi végi indulása óta gyorsan nő. Az egyik legrégebbi bothálózat, a Rustock mérete június óta megkétszereződött, és kiszámítható levélszemetelési mintát követ.

A MessageLabs szerint az elmúlt hónap során a Maazben növekedése felgyorsult. Az összes levélszemétből való részesedése az augusztusi fél százalékról 1,4 százalékra nőtt. A Rustock a botok száma tekintetében a legnagyobb, de az egyes botok által kiküldött levélszemét továbbra is viszonylag kevés. A Rustocknak 1,3 és 1,9 millió közötti számú botja van. A legnagyobb bothálózat előre látható mintázat szerint küldi a levélszemetet. Minden nap magyar idő szerint délelőtt kilenckor kezdődik a küldés, délután egykor van a csúcs, és másnap hajnali egy órára csitul el. Nyolc óra szünet után minden kezdődik elölről. A Rustock az egyetlen, szabályos ciklust követő bothálózat. A Rustock, az egyik legdominánsabb bothálózat a bűnös a levélszemét tíz százalékában. Emiatt a levélszemét küldésének mintázata az összes levélszemetelés napi mintázatán is meglátszik.

„Az elmúlt év során számos internetszolgáltatót kapcsoltak ki a bothálózatok befogadása miatt. Így egy „vagy megszokik, vagy megszökik” helyzet alakult ki, és ennek következtében a bothálózatok hatásköre megváltozott” – mondta Paul Wood, a Symantec MessageLabs felderítés vezető elemzője – „Ez lecsökkentette a legdominánsabb bothálózatok, például a Cutwail erejét, és előkészítette talajt az új bothálózatok, például a Maazben felemelkedéséhez. De ez nem lesz mindig így, hiszen a bothálózatok módszerei is fejlődtek 2008 vége óta, és az internetszolgáltatók lekapcsolása mostanság kevésbé hatásos, mivel a bothálózatok a korábbi hetek vagy hónapok helyett csak néhány órára állnak le.”

Az elmúlt három hónap internetszolgáltató-bezárásai következtében két másik bothálózatnak adatott meg a lehetőség, hogy versenybe szálljon a Cutwail által korábban birtokolt legaktívabb pozícióért. A Rustock fele méretét elérő, és a levélszemét 23,2 százalékáért felelős Grum, valamint a levélszemét 15,7 százalékát adó Bobax vált a levélszemét terjesztésében legaktívabb bothálózattá. A Cutwail régebben a levélszemét 45,8 százalékáért volt okolható.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés