Connect with us

Hirdetés

technokrata

Még húzott a nadrágszíjon az MTelekom

Dotkom

Még húzott a nadrágszíjon az MTelekom

A Magyar Telekom megállapodott az érdekképviseletekkel a következő évi anyavállalati bérfejlesztésről, létszámleépítésről és a béren felüli juttatások csökkentéséről – tette közzé a társaság a BÉT honlapján.

Megállapodás született arról is, hogy a társaság a kollektív szerződés alapján fizetett többlet-végkielégítés mértékét 2011-2014 között több lépésben az egyharmadára mérsékli. A cég ugyanakkor 2010-ben 1,5 százalékos bérfejlesztésnek megfelelő éves célprémiumkeretet biztosít a dolgozóknak. A létszámleépítés 400 munkavállalót érint, ez azonban nem tartalmazza a vezetői és a nyugdíjazással megvalósítható munkaviszony-megszüntetéseket – áll a közleményben.

Az elbocsátási költségek teljes összege megközelítőleg hétmilliárd forint, amelynek döntő hányadát az idei negyedik negyedévben könyvelik el, és csak a kisebbik rész terheli a következő évet. A leépítés pontos létszámát és az elbocsátási költségek pontos összegét az év végén, a részletek ismeretében közli a társaság.

A döntés eredményeként 2010-re mintegy 6,5 milliárd forintos megtakarítást várnak a 2008-as, végkielégítéssel kapcsolatos ráfordítások nélküli teljes munkaerő menedzsment (tmm) költségekhez képest, ami több mint ötszázalékos költségcsökkentést jelent két év alatt. Tavaly az anyavállalatnál, valamint a magyar leányvállalatoknál a tmm-költség 121 milliárd forintot tett ki a végkielégítések nélkül.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés