Connect with us

Hirdetés

technokrata

Pécsre koncentrál az Elcoteq

Dotkom

Pécsre koncentrál az Elcoteq

Az eddigi jelentős elbocsátások után a jelenlegi közel duplájára növelné a létszámot Pécsett az Elcoteq.

A pécsi székhelyű Elcoteq a tervek szerint Pécsett hamarosan újra hétezer embert foglalkoztat majd – mondta Szili Katalin az MTI-nek pénteken, azt követően, hogy tárgyalt a finn cég vezetőivel Budapesten. A megbeszélésen részt vett Bókay Endre szocialista országgyűlési képviselő is, aki a távrati irodának elmondta: Antti Piippo, a cég alapítója és Jouni Hartikainen elnök-vezérigazgató arról tájékoztatta őket, hogy az Elcoteq stratégiai döntést hozott, amikor elhatározta, hogy Európán belül Pécs lesz a termelési központja.

A megbeszélésen a finn tárgyalópartnerek a létszámnövelési terveket részben a járulékterhek csökkentése miatt látják megvalósíthatónak, de kedvezőnek nevezték az autópálya-építéseket is.

Bókay xzerint a társaság elnök-vezérigazgatója jelezte, hogy az eredeti létszám visszaállításában, a termelési kapacitás növelésében az is szerepet játszik, hogy az Elcoteq új ügyfelei olyan, elsősorban telekommunikációval foglalkozó nemzetközi high-tech vállalatok, mint például a Philips, a Huawei, és a RIM.

Az Elcoteq augusztus elején jelentette be, hogy szeptember végétől hétszázzal csökkentik a dolgozók számát a pécsi Elcoteqben; a leépítésre a megrendelés-állomány csökkenése miatt van szükség. Az elektronikai termékeket gyártó multinacionális vállalat mintegy 4.000 munkavállalót foglalkoztat Pécsett, egynegyedük kölcsönzött munkaerő. Január óta, a piaci helyzet gyors romlásához igazodva, az Elcoteq már csökkentette kapacitásait. Az év elején Baranya megye legnagyobb cége mintegy 450 saját dolgozót és 900 bérelt munkást küldött el. Áprilisban közölték azt is, hogy három helyett csak két üzemben folytatja a termelést az Elcoteq Pécsett. A finn Elcoteq Network Corporation elektronikai gyártásszolgáltató az idén júniusban azt jelentette be, hogy észtországi, tallinni tevékenységének nagy részét eladja termékei egyik fő vásárlójának, a svéd Ericsson távközlésiberendezés-gyártónak, a nagy volumenű európai gyártást pedig Magyarországon, Pécsett összpontosítja ezentúl. 



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés