Connect with us

technokrata

Két kisrészvényes támadja az MTelekomot

Dotkom

Két kisrészvényes támadja az MTelekomot

A tavalyi közgyűlési határozatok megtámadása után az ideit is bíróságon kell megvédenie a Magyar Telekomnak.

Két magyar kisrészvényes ismét keresetet adott be a Magyar Telekom ellen – közölte a társaság a BÉT honlapján pénteken. A részvényesek azt szeretnék elérni, hogy a június 29-én tartott közgyűlésén hozott határozatokat hatályon kívül helyezzék. Ezen kívül kérték a közgyűlésen elhatározott két leányvállalat beolvadásában részvényesként részt venni nem kívánó tulajdonosokkal történő elszámolást, és az ezen elszámolás alapjánmegállapított nyitó vagyonmérleg – és vagyonleltár tervezetet jóváhagyó közgyűlési határozatok végrehajtásának felfüggesztését. A Magyar Telekom a kereseti kérelembenfoglaltakkal nem ért egyet, és mindent megtesz ezen álláspontja érvényre juttatásának érdekében.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek