Connect with us

Hirdetés

technokrata

Profit-warning a Telekomtól

Dotkom

Profit-warning a Telekomtól

A Magyar Telekom vezérigazgatója a gyorsjelentéssel párhuzamosan figyelmeztet, az idei bevétel és EBITDA elmarad a tervezettől.

A bevételek 2 százalékos, az EBITDA legfeljebb 5 százalékos idei csökkenésére figyelmeztetett Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója a társaság ma megjelent első féléves gyorsjelentésében. A korábbi cél a bevételek 1 százaléks csökkenéséről és az EBITDA 1-2 százalékos zsugorodásáról szóltak.

Ahogy a jelentés fogalmaz:” 2009. második felében várakozásaink szerint továbbra is kiélezett versenyhelyzettel és kihívásokkal teli külső környezettel kell szembenéznünk. A Kormány által 2009 júliusában bevezetett takarékossági csomag tovább rontja a háztartások vásárlóerejét, így az alacsonyabb perchasználat és a magasabb ügyfél elvándorlás következtében a hagyományos hangbevételeink további mérséklődésére számítunk. Mindez pedig kedvezőtlen hatással lesz az EBITDA-ra, amit a nem hagyományos üzletágak növekedése és a költségcsökkentési intézkedések csak részben tudnak ellensúlyozni rövid távon. Az első negyedévben ugyan az árfolyamváltozások kedvezően hatottak az EBITDA-ra, a május óta a tervezettnél erősebb forintárfolyam azonban mérsékelheti nemzetközi leányvállalataink hozzájárulását az EBITDA-hoz az év második felében.

Az első féléves eredmények tükrében, figyelembe véve az év második felére előrejelzett kedvezőtlen gazdasági környezetet is, a Magyar Telekom jelenleg úgy gondolja, hogy a 2008-as szinthez képest a bevételek körülbelül 2%-kal, az EBITDA legfeljebb 5%-kal csökken teljes évre vonatkozóan, a vezetékesből mobil hálózatba irányuló forgalmi bevételekhez kapcsolódó elhatárolás feloldása nélkül. CAPEX tekintetében úgy döntöttünk, hogy kismértékben csökkentjük az optikai beruházásokat az idei évben, hogy ellensúlyozzuk a szatellit TV berendezések értékesítésének várakozásainkat meghaladó mértékű növekedését. Így a teljes évre vonatkozó CAPEX előrejelzésünk, mely szerint az idei beruházások abszolút szinten megegyeznek a 2008 évivel, nem változik.”



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés