Connect with us

technokrata

UFO-kat keresett, börtönt kapott

Dotkom

UFO-kat keresett, börtönt kapott

Az évek óta húzódó hackerper végére pont került. Kiadják vagy sem a férfit az amerikaiaknak – cikkünkből kiderül.

Régóta nyomon követjük már a csak NASA hacker néven ismertté vált, skót származású Gary McKinnon esetét, akik azért került rivaldafénybe, mert több tucatnyi állami számítógépes rendszerbe tört be. A férfi még 2001 februárjában kezdte meg digitális ámokfutását. Akkor, alig 12 hónap leforgása alatt közel száz, USA-beli kormányzati és katonai szervere hatolt be, s ott – a vád szerint – mintegy 700 ezer dollárnyi kárt okozott. McKinnon azóta is kategorikusan tagadja, hogy bármilyen kárt idézett volna elő a megtámadott számítógépeken. A hatóságok egyébként Észak-Londonban akadtak 2005 nyarán a „Solo” becenevet viselő szigetországbeli hacker nyomára – azaz közel fél évtizedig tartott a férfi utáni hajsza.

A férfi az azóta eltelt idő alatt minden lehetséges eszközt megragadott arra, hogy elkerülje az Egyesült Államoknak való kiadatást. Attól tart ugyanis, hogy akár még terrorizmussal is megvádolhatják az Újvilágban. Ezt ugyanakkor visszautasította az ügyben ítélkező brit Nicholas Evans bíró, aki már korábban is úgy nyilatkozott, hogy „a két ország között több mint 150 éve létezik kiadatási egyezmény. Nincs okom feltételezni, hogy McKinnon nem fog igazságos elbánásban részesülni.”

Gary Mckinnon a Trafalgar téren

Ezek után nem meglepő, hogy a hacker utolsó fellebbezését is visszautasította a Lordok Háza, 2008 nyarán. A minden idők legnagyobb katonai hackelésével vádolt McKinnon ezután a Strasbourban található Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult. Amíg az újabb intézmény foglalkozni tudott az ügyével, időt nyert: addig is brit rácsok mögött várhatta a fejleményeket. Ezek azonban továbbra is rosszul alakultak az exhacker számára: a strasbourgi ítészek is a kiadatás mellett döntöttek. A férfi így most kénytelen szembenézni azzal a lehetőséggel is, hogy az USA-ban akár 70 éves börtönbüntetést is kiszabhatnak rá. Mindezt azért, mert ki akarta deríteni: vajon léteznek-e UFO-k. A brit ugyanis azt vallotta 2006-ban, hogy csak ebbéli kíváncsisága vette rá arra, hogy tudását a NASA-val szembeni hackelésre használja fel.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek