Connect with us

Hirdetés

technokrata

Elgépelés miatt kritikus hiba az Internet Explorerben

Dotkom

Elgépelés miatt kritikus hiba az Internet Explorerben

Megérkezett a soron kívül javítás.

Tegnap megérkezett az a javítás, amit hétfőn már beharangoztunk. Ismeretes, hogy napokkal korábban már tudni lehetett, hogy a héten, a megszokott menetrendtől eltérően fog kikerülni egy patch, mivel az Internet Explorerben nagyon súlyos biztonsági problémát okozott az a hiba, amit eltüntet az update. Nem véletlenül kapott kritikus fontosságú besorolást.

Ironikus, hogy – amint az nemrég kiderült – az egész hajcihőt egy elgépelés okozta. Az „&” jel tehető felelőssé a hibáért, illetve az a programozó, aki „rossz helyre tette”, olvasható Redmond Security Development Lifecycle (SDL) blogjában. Michael Howart, a Microsoft egyik IT-biztonsági programmenedzsere kifejtette, hogy az elgépelés miatt egy ActiveX vezérlő kódja sebezhetővé vált. A probléma gyökerét egészen pontosan egy korábbi kódrészletben kellett keresni, amelyben még nem okozott gondot; ám a forrás újrafelhasználása oda vezetett, hogy az elírás lehetővé tette nem megbízható adatok memóriába való írását. Ezt egy puffertúlcsordulásos támadás segítségével a támadók saját céljaikra használhatták (volna) fel.

Az IE-hez kiadott „sürgősségi” patch mellett a szintén érintett Visual Studio is javítást kapott. Ennek oka, hogy ez utóbbi szintén az Active Template Library (ATL) néven ismert kódot tartalmazta. A sebezhető rendszerek listája: Windows 2000, Windows XP, Vista, Windows Server 2003 és 2008, Internet Explorer 6, 7 és 8, Microsoft Visual Studio .NET 2003, Visual Studio 2005 és 2008, valamint Visual C++ 2005 és 2008.

Ha egy elgépelés volt, akkor lehet több is – és erre a Microsoft is rájött. Howard bejelentette, hogy a szoftverfejlesztő lépéseket tett a további, a fentivel analóg fenyegetések elkerülése végett. Redmond frissíteni fogja az ilyen hibák felkutatását segítő eszközöket, így nem kizárt, hogy a közeljövőben hasonló okokból problémás kódrészletek újabb javítására lehet számítani. A Microsoft emellett új szabályt is készül bevezetni a már meglévő, redmondi tulajdonú kódrészletek újrafelhasználását illetően – a programozóknak kötelező lesz a legújabb változat alkalmazása. Ezzel azt remélik, hogy minimálisra csökkennek a fenti esetek.

Patch Tuesday
Ismeretes, hogy a Microsoft minden hónap második keddjén jelenteti meg az Interneten legújabb biztonsági frissítéseit – már ha van mit. Az esetek többségében pedig van: az elmúlt években alig néhány olyan hónap volt összesen, amikor nem került ki patch a redmondi szoftverfejlesztőtől a Webre. Ettől a menetrendről tér el – már nem először – a vállalat a holnapra datált update-ekkel, melyek a Microsoft Update, a Windows Update és a Windows Server Update szolgáltatások révén kerülnek terjesztésre.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés