Connect with us

technokrata

Mégsem lesz „állami trójai” a PC-ken?

Dotkom

Mégsem lesz „állami trójai” a PC-ken?

Az ellenállás miatt elhalasztják a számítógépekre kötelezően telepítendő trójai program alkalmazásba vételét.

Már többször is foglalkoztunk a Kínában az elméletileg a hónap elsejétől minden PC-re kötelezően telepítendő webes blokkolószoftverrel, a Green Dam Youth Escorttal. Elsőként magáról a tényről számoltunk be, miszerint a rezsim még szigorúbban akarja markában tartani az ország internetezőinek véleményformálását. Nem sokkal utána kiderült, hogy az alkalmazásban számos biztonsági rést fedeztek fel. Ezután napvilágot látott, hogy a program forrásának jelentős része lopott – az amerikai Solid Oak Software azt állította, hogy egy általuk fejlesztett szoftver kódjával gyanúsan megegyező képet mutat a kínai alkalmazás forrása.

Ennek tükrében nem meglepő, hogy a kommunista vezetés úgy döntött, egyelőre elhalasztják a Green Dam bevezetését. Az alkalmazás ugyanis nemcsak, hogy nem működik az elvártnak megfelelően, de még az egyébként „állami tűzfal” mögött ülő kínaiak ellenkezését is kiváltotta. Így a rizs hazájának több mint egymilliárd lakója egy ideig fellélegezhet: nem kell olyan PC-ket vásárolniuk, amin már „gyárilag” ott figyel a nagy testvér.

Meglepő ugyanakkor, hogy a szoftver bevezetése a hatalmas kínai piacot kiszolgáló vállalatokon nem múlott volna. A kapitalista cégek szinte azonnal ugrottak a kommunista vezetés felszólítására. Az Acer, a Lenovo (ami kicsit kakukktojás a sorban, hiszen kínai vállalatról van szó), a Sony és az Asus már megkezdte azoknak a számítógépeknek az értékesítését, amelyekre előre telepítve felkerült a Green Dam blokkoló- és szűrőszoftver.

Igaz, a Lenovo azzal kívánta szépíteni helyzetét, hogy bejelentette: engedelmeskedni kényszerültek a törvénynek, de amint hivatalos értesítést kapnak a kínai ipari és információtechnológiai minisztériumtól a program telepítésének felfüggesztéséről, azonnal felhagynak a trójai installálásával. A japán Sony – közlése szerint – már leállt a Green Dam telepítésével, a HP és a Dell pedig nem is kezdett bele a projektbe.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek