Connect with us

technokrata

Nem esett akkorát az online aukció

Dotkom

Nem esett akkorát az online aukció

Az Ebay második negyedéves eredményei a vártnál kisebb visszaesésről számoltak be.

A legnagyobb online aukciós portált üzemeltető amerikai Ebay második negyedéves nettó nyeresége 327,3 dollár volt, részvényenként 25 cent, bizonyos egyszeri költségek figyelmen kívül hagyásával a nyereség 37 cent lett részvényenként – írja a MarketWatch. Egy évvel korábban részvényenként 35 cent nyereséget jelentett a társaság. Az idei második negyedév árbevétele 4,5 százalékkal esett vissza az egy évvel korábbihoz képest, 2,1 milliárd dollárra. Az elemzők 1,99 milliárdos árbevétel mellett részvényenként 36 centes nyereségre számítottak. Az aktív regisztrált tagok száma 8 százalékkal emelkedett az első negyedhez képest, a cég által generált átmenő forgalom 10 százalékkal esett vissza, szemben az elemzők 20 százalékos várakozásával. A harmadik negyedéves árbevételt 2,05 és 2,15 milliárd dollár közé, nyereségét pedig részvényenként 34-36 centre teszi a vállalat. Az Ebay árfolyama a jelentés után közel 5 százalékkal emelkedett a zárás utáni elektronikus kereskedésen, jelenleg 2,75 százalékkal haladja meg nyitóárát.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek