Connect with us

Hirdetés

technokrata

Egyre zöldebb a Dell

Dotkom

Egyre zöldebb a Dell

A Dell bejelentette, hogy globális energiaszükségletének 26 százalékát megújuló energiaforrásból fedezi, ami az elmúlt évhez képest 20 százalékos növekedést jelent.

A Dell jelenleg kilenc amerikai és európai telephelyét működteti százszázalékosan megújuló energiával. Ezek a központok az egyesült királysági Bracknellben és Glasgowban, a németországi Frankfurtban és Halléban, valamint Oslóban, Stockholmban, illetve az Amerikai Egyesült Államokban a texasi Round Rockban, az idahói Twin Fallsban és az Oklahoma állambeli Oklahoma Cityben találhatók. A megújuló energia használata a Dell azon tervének része, amelynek keretében 40 százalékkal kívánja csökkenteni az üvegházgáz-kibocsátást 2015-re. Dell három lépésben határozza meg a csökkentési stratégiát. Elsőként igyekszik olyan hatékonyan működni, amennyire lehetséges. Ennek eredményeképpen a vállalat bevételhez viszonyított szén-dioxid-kibocsátásának aránya az egyik legalacsonyabb a Global 500 listán szereplő cégek közül, és kevesebb mint a fele a Dell legnagyobb versenytársaiénak. Következő lépésként a Dell ahol csak lehet, megújuló energiát használ. Végül ellensúlyozza a fennmaradó szén-dioxid-kibocsátás okozta hatásokat azáltal, hogy hitelesített, harmadik fél által igazolt megújulóenergia-kvótákat vásárol. Ez a befektetés segített abban, hogy a Dell váljon az egyetlen olyan számítógépgyártóvá, amely szén-dioxid-semleges működésre állt át 2008 augusztusában, öt hónappal a tervezett határidő előtt – állítja az amerikai cég közleménye.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés