Connect with us

technokrata

Jelszóhalász védelem a Gmailben

Dotkom

Jelszóhalász védelem a Gmailben

Pár kattintás, és jóval biztonságosabban e-mailezhetünk.

Gyakorlatilag a 90-es éve közepe óta jelent egyre nagyobb problémát, hogy az e-mail évtizedekkel korábbi megalkotásánál alapvetően megbíztak a kommunikáló felekben. Csak egy példa, hogy mihez vezetett ez a hozzáállás: mindmáig nem mondható meg biztosan, hogy egy elektronikus levél valóban a címzettként megjelölt felhasználótól érkezett-e, ha azt valamilyen külső programmal (például PGP) nem hitelesítették. Emiatt ömlenek az olyan spam és jelszóhalász üzenetek, amelyek hitelességéről az internetezők többsége nem tud meggyőződni, sőt, azzal sincs tisztában, hogy veszélyhelyzetben van az e-mailek olvasásakor.

Ezt elégelte meg a Google nemrég: egy új widgettel egészítette ki Gmail szolgáltatását, amely antiphishing védelmet nyújt az Ebay és a Paypal használatához. Az aukciós és pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó cégek által küldött elektronikus üzenetek hitelesítésre kerülnek a widget révén, amit egy kis ikon ki is jelez a kezelőfelületen. Ennek köszönhetően a leveleit olvasó biztos lehet abban, hogy az adott üzenet valóban az Ebay-től vagy a Paypaltől érkezett, vagy pedig jelszóhalász kísérletet lát maga előtt.

A widget használatba vétele egyszerű. Miután bejelentkeztünk a Gmail accountunkkal, a jobb felső sarokban található Settings linkre kattintva és a Labs fülre váltva engedélyezhető az autentikáció.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek