Connect with us

Hirdetés

technokrata

Újabb hiba a DirectX-ben

Dotkom

Újabb hiba a DirectX-ben

Ezúttal a videolejátszás révén válhat sebezhetővé számítógépünk.

Tegnap tette közzé figyelmeztetését a redmondi szoftverfejlesztő Video ActiveX Controljában levő hibáról. Security Response Center blogjában arról számolt be a Microsoft, hogy a támadó a megfelelő ismeretek birtokában átveheti a vezérlést a sérülékeny számítógép felett. Ehhez nem kell mást tennie, mint odacsalnia a gyanútlan internetezőt egy ártó szándékkal létrehozott weboldalra. A Windows XP-t és Windows Server 2003 operációs rendszereket érintő biztonsági rést már – igaz, limitáltan – kihasználják.

Ez a sebezhetőség már a második, DirectShow-val kapcsolatos, amiről Redmond az elmúlt hónapok során beszámolt. Májusban a DirectX Quicktime file-ok kezelésének módszeréről derült ki, hogy támadhatóvá teszi a számítógépeket. És ahogy a tavasz utolsó hónapjában ismertetett hibához, úgy a jelenlegihez sem született még javítás. Ez szerencsére nem jelenti azt, hogy semmit sem tehetünk: a Microsoft Fix It For Me cikkében olvasható instrukciókkal jelentősen mérsékelhető a biztonsági rés hatása. Arról azonban nincsen pontos információ, hogy mikor készül el a frissítés: Redmond szerint dolgoznak rajta, és amint eléri a megfelelő minőséget a patch, azt közzé fogják tenni.

Microsoft Video Control
Az ActiveX vezérlő teszi lehetővé a Microsoft DirectShow szűrők számára a videók lejátszását, felvételét és capturingjét (vagyis a mozgóképek „lelopását”). A vezérlő a Windows Media Centerben található fő komponens, amely a televíziós adások lejátszásáért és rögzítéséért felel.

A Symantec bejelentése szerint Kínában és Ázsia más részein bukkantak eddig olyan oldalakra, amik tartalmazzák a sebezhetőség kihasználását lehetővé tevő kódot. A sárga-fekete vállalat bejelentése szerint az Internet Explorer hatos és hetes változata van kitéve támadásnak, az IE8-at nem érinti az eset.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés